Időjárás-
előrejelzés
2020. január 18. szombat
Piroska
Keresés: énekesnő

Sztankovics-Kiss Enikő a vokalistákról: Lehet, hogy ez egy háttérmunka, de nagy súlya van
A Két hang között második adásában Sztankovics-Kiss Enikő beszélt a vokalistákról. A beszélgetés közben fény derült arra, hogy kikkel dolgozott már együtt, és azt is elmondta, hogy később szeretne-e szólót énekelni. A műsorban két dalt is meghallgathatsz tőle.
Curtis elárulta, mi volt az a két dolog, amit imádott gyermekkorában is
Kollányi Zsuzsi első műsorában Curtissel beszélgetett, aki többek között a gyermekkoráról, a zenéről beszélt. Ha kíváncsi vagy, mi volt a két legfontosabb tevékenység amikor gyerek volt, akkor nézd meg a videót!
Nika: ˝olyan lagzit szeretnénk, amit ki kell pihenni˝
Az énekesnő gyönyörű menyasszonyi ruhákat próbálgatva árulta el, hogy hatalmas lakodalomra készülnek párjával. Úgy tervezik, hogy legalább száz embert fognak meghívni és a kézfogó után nem sokat szeretnének várni a gyermekáldásra sem. Hogy a csodás ruhaköltemények közül melyik ejtette rabul Nika szívét, az a videóból kiderül!
Kisfiút hord a szíve alatt Balássy Betty
Az énekesnő és férje, Varga Feri mellett a sztárpár két gyermeke, a 6 éves Róza és a 4 éves Dani is ott volt azon a vizsgálaton, ahol kiderült: kisfiú vagy kislány érkezik majd a családba. A felvételek egyértelműen megmutatták, hogy júliustól bizony a fiúk lesznek többségben. Ha kíváncsi vagy arra is, hogy a sztárpár milyen nevet választott a kicsinek és miért pont azt, akkor kattints a videóra!
Fresh Wiki kisfiának édes mosolya bearanyozza napodat
Szeptemberben született meg Samu, akiről azóta nagyon sok aranyos fotót osztott meg közösségi oldalán az énekesnő. A legújabb képen a pici egy hatalmasat mosolygott a kamerába, aki a Te szívedet is elrabolja majd!
Nem semmi: Dolly közös lemezt készített világhírű példaképével!
A FEM3 Café retro adásának vendégei Dolly és Palcsó Tamás voltak, akik nemrég új zenei formációt alapítottak. A beszélgetés alatt Tomi elárulta, hogyan érez a közös munkával kapcsolatban, az énekesnő pedig magával hozott néhány, a karrierje során viselt különleges napszemüveget, valamint mesélt az 50-es és 60-as évek népszerű amerikai énekesnőjével való korábbi lemezéről is.
Demjén Ferenc hosszú csizmája megtetszett Csepregi Évának
A FEM3 Café retro adásában mesélt a Neoton Família legsikeresebb korszakáról Csepregi Éva. Az énekesnő mesélt külföldi karrierjükről, arról mennyire szeret ezekre a sikerekre visszaemlékezni. Természetesen szóba került a divat is, és kiderült: Demjén Ferencék játszottak Évák szalagavatóján. Ekkor látta rajta a hosszú csizmát, ami neki is megtetszett.
Wolf Kati úgy érzi, az élete úgy szép, ahogy van
Joshi a legjobb barát vendége ezúttal Wolf Kati énekesnő volt, aki őszintén beszélt családjáról, az anyaságról és pályafutásáról. Elmondta, hogy a szüleitől kapott minta fontos számára, és azt is elárulta, hogy szerinte a család mikor működik jól igazán. Kati úgy érzi, szép élete van, ám ezzel kapcsolatban van egy félelme is…
Palcsó Tamásnak ez volt az első reakciója, amikor Dolly közös munkára invitálta
Dolly a Megasztár egykori énekesét, Palcsó Tomit választotta megújult formációjába. Az énekesnő a Mokkában elárulta, hogy mindig figyeli a fiatal tehetségeket, és amikor hallotta Tomit énekelni, eldöntötte, hogy egyszer valahogy behúzza maga mellé a színpadra. A beszélgetésből az is kiderült, hogy miként reagáltak a hírre a rajongók és Tamás barátai, és hogy még a próbák is bulis hangulatban telnek náluk.
A Nyári lányok egy különleges koncerttel is bemutatkoznak Hollandiában
A FEM3 Café vendégei Nyári Aliz és Edit voltak, akik egy nem mindennapi koncert erejéig visszatérnek Hollandiába. A beszélgetés során a lányok azt is elárulták, lesz-e lehetőségük meglátogatni a kint élő rokonaikat a fellépés alkalmával...
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11





© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS