Időjárás-
előrejelzés
2019. december 6. péntek
Miklós
Keresés: turné

Ákos: ˝Jól érzem magam a színpadon, úgy gondolom, hogy a Jóisten is oda teremtett˝
˝Látom a számokat, de nem érzem magam ötvennek…˝- válaszolt a korával kapcsolatos kérdésre Kovács Ákos. A Kossuth-díjas művész beszélt a családjáról, arról, milyen szellemben nevelik gyermekeiket, majd természetesen szó esett az Ákos 50 koncertturnéról és a nyárra tervezett újdonságokról is.
Dér Heni az álomnyaralása után új oldaláról mutatkozik be a közönségnek
Az énekesnőnek hosszú idő után végre sikerült eljutnia pihenni. A nyaralás részleteiről a FEM3 Caféban mesélt, sőt azt is elárulta, hamarosan országos turnéra indul, új dalának köszönhetően pedig egy teljesen más oldalát ismerheti majd meg a közönség.
Marge különleges hangterápiával segít a hátrányos helyzetű gyerekeken
Az énekesnő a FEM3 Caféban mesélt arról a nem szokványos hangterápiáról, melynek segítségével hátrányos helyzetű gyerekeknek segít, többek között a szorongás leküzdésében. A hamarosan rádióturnéra induló Marge szeretné, ha a foglalkozásokat egyre több iskolába és óvodába elvihetné, sőt az éneklés mellett egy zenés könyv megírása is a tervei között szerepel.
Végvári Ádám a Neotonból 30 éve kivált Pál Éváról: ˝igyekszünk nem figyelni rá˝
Kitört a háború a Neoton együttes egykori és jelenlegi tagjai között? A Mokkában Végvári Ádám reagált a zenekart 30 éve otthagyó Pál Éva nyilatkozataira, valamint megnyugtatta a rajongókat, hogy a Neotonnal minden rendben, sőt már gőzerővel készülnek a hamarosan induló 2018-as turnéjukra.
Elhagyja az országot Tolvai Reni, amerikai turnéra indul
Tolvai Reninek az éneklés mellett másik nagy szenvedélye a divat. Az énekesnőt gyakran mutatkozik extrém ruhadarabokban. De nem csak erről mesélt a FEM3 Caféban. Hamarosan ugyanis amerikai turnéra indul, de hogy mivel készül meglepni a kinti közönséget, a videóból kiderül!
Klippremier: Less be Tóth Gabi és Boban Markovic közös videójába!
Igazi világsztárral készítette el legújabb dalát Tóth Gabi, a hozzá készült klipből a Mokkában látható először egy részlet. Az énekesnő elárulta, hogy miként sikerült összehozni a közös munkát a szerb trombitaművésszel, és kiderült, hogy egy nyári turnét is terveznek együtt. Gabi arról is mesélt, hogy milyen nyelven zajlik közöttük a párbeszéd, és a videóban látható különleges táncról is ejtett néhány szót.
Pély Barna a szakításról: ˝...kevés dolog tart örökké az ember életében˝
˝Belülről ez egy sokkal harcosabb dolog volt, mert szakítani kell egy 17-18 éves folyamattal, amit az ember úgy gondolt, örökké fog tartani. De kevés dolog tart örökké az ember életében. Önmagadnak kell lenned, különben nem nagyon tudsz a többiekkel kommunikálni.˝ - Pély Barna lezárt egy zenei korszakot az életében, ennek kapcsán a turnéjáról, a lemezbemutató koncertjéről és a stílusváltásáról mesélt a FEM3 Caféban.
Durván összekapott Judy és Zsolti a Groovehouse turnébuszában
Idén ünnepli huszadik születésnapját a Groovehouse. A zenekar tagjai, Judy és Zsolti az elmúlt évek sikereiről és megpróbáltatásairól meséltek a FEM3 Caféban. Az énekesnő elárulta, minden díjat sikerült megnyerniük, amit szerettek volna hosszú pályafutásuk során, Judy szerint ráadásul ciki is lett volna, ha a például a Crystal vagy az Anti Fitness Club viszi el előlük az elismeréseket. Arról is őszintén meséltek, miért oszlottak fel korábban, végül pedig elárulták, milyen különleges módon ünneplik meg húsz éves fennállásukat...
Csemer Bogi egyéves kislányáról: ˝aktívan részt vesz a dalszerzésben˝
Országos turnéra indul zenekarával Csemer Bogi. Az énekesnő a FEM3 Caféban azt is elárulta, hogy hat napra egy fesztivál miatt Amerikába utaznak. Hogy addig mi lesz a kis Lenkével, az is kiderül a videóból.
Edvin Marton családjától több ezer kilométerre tölti a karácsonyt
A hegedűművész életében immáron hagyománynak számít, hogy az évnek ebben a szakaszában Kínában turnézik, így családja nélküle tölti majd a karácsonyt. Edvin Marton a FEM3 Caféban elárulta, hogyan ünnepelnek majd feleségével és gyermekeivel, sőt az is kiderült, melyik az az étel, amely nélkül a művész el sem tudná képzelni a szentestét…
1 2 3





© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS