2017. május 26. péntek
Fülöp, Evelin

Belépés



Homonnay Zsolt

SzSz_enekesek_egyedi_aloldal_Homonai.jpg

Teljes név:
Homonnay Zsolt

Az első buli, ami valamiért különleges és emlékezetes volt számomra:
Katonai kollégista koromban a fiú gimiből úgy tudtunk a csajok közelébe férkőzni, hogy mindenféle bulikat szerveztünk. Volt olyan, amikor már nem otthon, hanem egy másik városban, kitörve a katonai szigorú rendből 14-15 évesen titokban még boroskólát is ittunk. Körben állva, egy kendőt átadogatva pusziváltások és csókváltások történtek.

Poszter a gyerekkori szobám falán:
Katonai szobám falán Queen.

Világhírű énekes, akinek felnőttként a bőrébe bújnék
Luciano Pavarotti (de nem lennék olyan testes, mert vigyáznék az alakomra)

A legemlékezetesebb kritika, amit sosem fogok elfelejteni:
Fáy Miklóstól: „Musical énekes létére egész meggyőzően szorongatja ki a magas hangokat magából, miközben Cavaradossi áriáját énekli, ami láthatóan nagyobb örömmel tölti el őt magát mint a közönséget!"

Féltve őrzött ereklyém:
Disztl Péter bajnoki meze.

Három szó, ami leginkább illik rám:
Sportos, vidám, nyitott.

Ami igazán boldoggá tesz:
Ha azt csinálhatom, amit szeretek.

Amit megbántam és már másként csinálnám:
Bizonyos konfliktusok elől elmenekültem, hogy ne bántsak meg mást, de így jobban megbántottam.

Amivel a legkönnyebben fel lehet idegesíteni:
Értetlenséggel, negatív hozzáállással.

A legviccesebb koncertélményem, amire mindig emlékezni fogok:
Csak vicces koncertélményeim vannak. Amikor késve érkeztünk Veszprémbe Adaggio koncertre, már a közönség ellenszenvét élveztük a 30 perces késés miatt, ezért humorral akartuk oldani a hangulatot: „Örülünk, hogy élő zenekarral lépünk fel ma, próbálkoztunk korábban halott zenekarral is, de egy pillanat alatt feloszlottak!" 
Volt hogy égő lábbal szálltam le a motorról, úgy érkeztem a fellépésre. Egy vödör vízbe kellett legelőször belelépnem.

Korhatár: 12 év


Címkék: homonnay zsolt

2016. augusztus 16. 20:00


KÖZÖSSÉG
FACEBOOK



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Kereskedelmi információk    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Google+
A tv2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség
Powered by Neoport Core CMS