Tóth Verával bővül a Sztárban Sztár leszek! zsűrije

Tóth Gabit nővére, Tóth Vera váltja TV2 népszerű showműsorában. A vasárnapi Sztárban Sztár leszek! elődöntőjében már Tóth Vera foglal majd helyet az ítészek sorában, Bereczki Zoltán, Pápai Joci és Horváth Tomi mellett. Továbbá mestereként ő segíti majd Gabi elődöntőbe jutott versenyzőjének felkészülését is.

Néhány napja robbant a hír, miszerint távozik a Sztárban Sztár leszek! zsűriszékéből Tóth Gabi. Az énekesnő gyermeke érkezésének közeledtével anyai teendőit tartja szem előtt, így arra a döntésre jutott, hogy az utolsó két adáson már nem lesz jelen. A csatorna döntése alapján az énekesnő helyét Tóth Vera veszi majd át, így a zsűrizés mellett Gabi elődöntősét, Katját is támogatva.

„Szakmailag egyértelmű választásnak bizonyult számunkra Vera, hiszen amellett, hogy kiváló énekesnő, a Sztárban Sztár+1 kicsi egykori zsűritagjaként pontosan ismeri a műsor kulisszáit, és rutinosan mozog ebben a szerepben. Amellett, hogy szakmailag tökéletesen kiegészíti majd a mesterek csapatát, magánemberként a Gabi által képviselt értékeket is tovább viszi majd, így összességében Katja számára is profi és kiegyensúlyozott hátteret nyújtva. Hálásak vagyunk, hogy vállalta a felkérésünket.” – vélekedett Németh Ádám, a Sztárban Sztár leszek! senior kreatív producere.

„Gabi már nagyon a finisben van, bármelyik pillanatban dönthet úgy a gyermeke, hogy elindul kifelé. Ebből már olykor adódnak kényelmetlen helyzetek, egy élő műsorban, ezrek előtt pedig pláne sokszor nehéz tartani magadat. Úgy érezte, ha nem tudja száz százalékosan teljesíteni a feladatait, akkor inkább elengedi, bármennyire sajnálta, de sokat jelent neki, hogy én helyettesíthetem. Örömmel vállaltam a felkérést, már az elejétől figyelemmel követtem a műsort, az egyik legigényesebb magyar kereskedelmi televíziós műsornak tartom, ami tartalmas, és általa új tehetségeket ismerhetünk meg, mint anno a Megasztárban, amiben én is szerepeltem. Már zsűriként és versenyzőként is részt vettem a Sztárban Sztár szériákban, így azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Boldogan vágok bele a feladatba! Katja vérprofi, de személyiségében erőteljes, bízom benne, hogy sokat tudok majd neki segíteni a felkészülésben. Nehéz, de egyben hálás feladat kizárólag fiúk mellett helyet foglalni a zsűriben, de úgy gondolom, hogy ha humor van, akkor minden van. Emellett számomra a szeretet, a fegyelem és a játék az a három kulcsszó, ami mesterként és zsűriként is elengedhetetlen.” – mesélte Vera az első találkozót követően.” – mesélte Vera az első találkozót követően.

Már csak néhány nap, és kiderül, hogy ki az a négy versenyző, aki a műsor döntőjébe jut. Sebestyén Katja mellett Békefi Viktória, Misurák Tünde, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou száll harcba a győzelemért, a vasárnapi adásban pedig ezúttal két-két karaktert is színpadra visznek majd, őrületes átalakulásokkal, mindent elsöprő produkciókkal, egy igazán izgalmasnak ígérkező elődöntőben.

Vasárnap, a Sztárban Sztár leszek! adása mellett a vadonatúj Mintaapák című sorozat ismétlő epizódjai is garantálják majd a családi kikapcsolódást.

Korhatár: 12 év

Címkék: sztárban sztár   sztárban sztár leszek   tóth vera   tóth gabi

2019. november 15. 14:24



További produkciók

Molnár Dani elárulta, hogy múlt héten egyáltalán nem volt fejben, és azt is elárulta, hogy miért. Az énekessel nem sokkal az élő adás kezdete... tovább
A két srác elindult, hogy meghódítsa ne csak a női szíveket, hanem a Sztárban Sztár leszek! színpadát is. Nézd meg a két énekes produkcióját,... tovább
A Sztárban Sztár leszek versenyében bár egyre kevesebben vannak, mégis mindig ugyanolyan lendülettel és kirobbanó formában nyitják meg a show-t. A... tovább
Feng Ya Ou produkciója rendkívül megindító volt, a mesterek teljesen meghatódva beszéltek az énekes előadásáról. Az énekes számos pozitív... tovább
Feng Ya Ou érzelmekkel teli pillanatokat hozott el a Sztárban Sztár leszek! színpadára, hangjában benne volt minden, amelytől ez a dal igazán... tovább
Óriási szívvel kell énekelnie Feng Ya Ou-nak következő produkciójában, mestere azonban nagyon bízik a tehetséges énekesben.  tovább
Tasnádi Bence óriási átalakuláson megy keresztül a legújabb produkciójában, amelynek nagyon örül. Az előadásra való gyakorlás sem volt semmi,... tovább
 Álomba illő átalakulások, örökké emlékezetes pillanatok, maximális teljesítmény. Most már a Döntőbe jutás a tét az ország legnagyobb... tovább
Békefi Viki és Tasnádi Bence kitűnően vette az akadályokat egészen a második fordulóig. Hogy hol vérzett el Pápai Joci csapata, az a videóból kiderül! tovább
 Tasnádi Bence most vasárnap megmutatja, tud rossz csaj is lenni, hiszen Annie Lennox egyik legismertebb dalával áll színpadra.  tovább
KÖVESS MINKET!




© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS

Jelentkezz! Videók Produkciók Extrák Adások Zsűri Versenyzők Hírek Játékszabályzat Archív