szeptember 18.
Diána

MŰSORAINK VIDEÓK TELJES FILMEK TELJES ADÁSOK MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS TV2 INFÓ KARRIER TV2 AKADÉMIA
CELEBSZEMLE
Ördög Nóri: ˝Teljesen új kihívásokkal kellett szembesülnünk˝
A műsorvezetőnő a TV2.hu-nak adott interjújában őszintén mesélt a Nánázsia és az Ázsia Expressz 2 forgatásának pillanatairól.

Ördög Nóra és családja már számos varázslatos helyre utazott korábban, azonban amikor a műsorvezetőnő megtudta, hogy újra Távol-Keletre indul az Ázsia Expressz 2 forgatására, nagy dilemma volt számukra, hogy férje és gyermekei is elkísérjék-e a hosszú útra.

"Két évvel ezelőtt még az volt a fontos, hogy együtt legyen a család, most azonban már az is szempont volt, hogy hogyan tudjuk majd a gyerekeket szórakoztatni egy olyan szituációban, ahol nyilván nem ez az első számú feladat, hogy jól érezzék magukat, hanem egy tévés produkció közepén találjuk magunkat. A család egysége nekünk mindennél fontosabb, de ahhoz, hogy mindez sikerüljön a férjem támogatása is kellett. Emellett pedig hálásak vagyunk a TV2-nek is, hogy lehetővé tette, hogy a család velem tarthasson. Mici és Venci az utazást és a forgatásokat is nagyon szeretik, így nagyon várták már hogy induljunk. Palival egyébként úgy gondoltuk, hogy most már felkészültebben állunk a dolgok elé, az pedig majd a vlogból ki is fog derülni, hogy végül mennyire voltunk felkészülve minden helyzetre..."

A műsorvezetőnő elmesélte, hogy az idei évad, ha lehet, még jobb lesz, mint a két évvel ezelőtti. Mindezek után egy kicsit a forgatás kulisszatitkaiba is beavatott bennünket, megtudhattuk például, hogy hogyan is készülnek egy-egy rész forgatására.

"A legtöbbször spontán alakulnak a dolgok. Ha megérkeztünk egy városba próbáltuk felmérni, hogy milyen gyerekbarát programok vannak, mit érdemes megnézni, de gyakorlatilag napról-napra alakult, hogy mit tudunk megnézni, sokszor még az is menet közben derült ki, hogy hol alszik a család. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy folyamatosan bőröndből ki-be kellett pakolnunk."

Nórinak anyaként és műsorvezetőként is helyt kellett állnia a hetek leforgása alatt, ennek nehézségeiről pedig őszintén vallott a TV2.hu-nak. Elárulta, hogy nem mindig volt könnyű folyamatos kettősségben élnie, eléggé intenzív és megterhelő volt sokszor mindkét fronton helytállnia, a helyzetet pedig az sem segítette, hogy Venci lázas beteg lett a forgatások ideje alatt, emellett pedig a Srí-Lankán történt robbantások is megrázták az egész családot.

"Elég magas láza volt Vencinek az elején, és nagyon megijedtem, hogy valami fertőzést összeszedett. Fél nappal később amikor elkezdődtek nála a klasszikus náthás tünetek, nagyon megkönnyebbültünk. Ha ez még nem lenne elég, Pali is beteg lett egy alkalommal, így bőven voltak nehéz pillanatok. "

A Nánázsia második évada tehát bővelkedni fog majd izgalmakban, az exkluzív tartalmak pedig száz százalékig Nóriék valóságát tükrözik. A műsorvezetőnő elmondta, rengeteg felvétel készült az utazás során, szívük szerint pedig minden egyes pillanatát megmutatnák a közönségnek, annyi mesés helyen jártak és annyi izgalom történt velük. Akinek pedig nem elég a vlog, az még néhány kimaradt jelenetet a TV2.hu-n is megtekinthet a Nánázsiából.

Aki pedig ezek után már tényleg tűkön ül, annak van egy jó hírünk: már nem kell sokat aludni az fantasztikus részek kezdetéig, hiszen a Nánázsia korábban startol, mint maga az Ázsia Expressz 2!

"Mi három nappal előbb indulunk, mint az Ázsia Expressz 2, tehát már augusztus 23-án pénteken láthatnak bennünket a nézők. Ebben a három részben mindent megmutatunk, amit csak tudunk, a csomagolástól kezdve az utazáson át mindent végig követhetnek akik kíváncsiak ránk, és természetesen kalandokban és izgalmakban itt sem lesz hiány! Például két évvel ezelőtt sem ment zökkenőmentesen az elindulás, és most sem sikerült bonyodalom nélkül kiutazni a reptérre."

Nóri azt is megosztotta, hogy ami az Ázsia Expressz 2 műsorát illeti, ott is számos újdonságra kell majd számítania a tévénézőknek.

"Egy teljesen megújult, és más karakterű műsorra számíthat mindenki, aki leül majd augusztus 26-án a televízió elé. A szereplőgárda taktikája is egészen más, mint a korábbi évadban, a játékosok közül többen is megkavarták a dolgokat, ezzel pedig igazán szórakoztató és parádés helyzeteket hoztak létre."

Nem kérdés, fantasztikus őszre számíthatunk majd, amely odavonzz mindenkit a televízió elé! 

A műsorban minden párosnak stoppal kell eljutnia a kitűzött célállomásra, ami nem kis feladat, hiszen gyorsaságuk azon múlik, ki-hogyan találja fel magát egy olyan idegen országban, ahol nem nagyon beszélnek idegen nyelveket, és teljesen más körülmények között élnek, mint hazai hírességeink.

2019. augusztus 22. 10:05

Címkék: celebszemle   azsia expressz 2   ördög nóra




hirdetés


hirdetés




KÖZÖSSÉG
          



MŰSORÚJSÁG