augusztus 17.
Jácint




Láttamozó: Szeptember 23. Péntek

A Star Academy egy blogger szemével

Ördög Nóra Ossó kiborulásával konferálja fel a mai Összefoglalót, kapunk némi betekintést a főpróbákba is, ahol Adrián nőzni kezdett.

Reggel van, Freddie Dávid már a fürdőben szépítkezik, miközben "mindenki Hugh Hefner", jegyzi meg Király Viktor, aki ezzel mondattal érkezik. Az énekesek ugyanis köntösben ébredeznek még, amikor a zsűritag már frissen és üdén gyakorolna velük.

Király meghallgatja az énekeseket, mennek a próbaterembe, a két veszélyzónás, Ossó Balázs és Stockolmi Hanna lesznek a segédzsűrik, na ez érdekes lesz. Bene Rihanna még a szobában készülődik, nem reggelizett még, és közben arról beszélget Ijesztgető Lánnyal, hogy nem aludt semmit, de nem mondja ki, hogy kik miatt. Nyilván a Dögösnőék szexe miatt. Fog ez a lány még sok kakát kavarni odabent.

"Állandóan meg akarod fogni a zacskódat. Mintha nem működne a kezed! Erről szokjál le" - mondja Arnoldnak Király Viktor, hozzáteszi, hogy térjen már észhez, mert egyrészt versenyben van, másrészt beteg, ő is szeret bulizni, de kicsit komolyabban kéne venni. Arnold a dorgálás után azt magyarázza, hogy a stresszt próbálja levezetni a cigivel.

Bene Rihanna az I Will Survive-ot énekli, ahogy befejezi máris azt mondja, hogy ez nagyon szar, Ossó mint zsűri helyesel, és hozzáteszi, hogy hát azért, mert Bene se akarta valami nagyon. "Adrián ki van készülve" - ezt már Reni és Dögösnő beszélgetik a teraszon pokrócban, a többiek próbálnak. Dögösnő azt mondja, túl rövid idő alatt túl sok fájdalmat okozott neki Adrián, és Patikusfiú Laci meg olyan kis cuki. Hát igen, a folyó is arra folyik, amerre a legkisebb az ellenállás.

Ossó hamiskásnak nevezi Freddie-Dávid egyik hangját, ami azért vicces, mert ő maga is hamisan énekelt eddig kábé mindig.
Ossónak és Stockholmi Lánynak meg kell mondaniuk, kik a leggyengébbek a mostani teljesítményük szerint. Ossó Benét tartja a leggyengébbnek, és Dávidot a legjobbnak. Bene Rihanna ettől kiakadt, azt hiszem, itt nem lesz ma tapizás köztük.

"Balázs kicsit el van szállva magától", mondja Bene Rihanna Arnoldnak a teraszon, aki megkérdezte tőle, hogy ment a próba. A zsűri jogtalanul megdicsér valakit, ők meg elszállnak maguktól -mondja válaszul Arnold Benének, megy az összetartás. Arnold vajon tudja, hogy a zsűritagok is nézik a műsort?

Király Viktor közben arról kérdezi Ossót, hogy érzi magát a jelöléssel, hát nem jól, nem hisz eléggé magában, de oda akarja tenni magát. Közben Bene hisztizve magyarázza a teraszon, hogy Ossó egy szemét.

Holdampf Linda stylist érkezik az Akadémiára, Ossó mindig nagyon várja ezt a napot. Dögösnő ruháit válogatják, közben Adrián és Patikusfiú beszélgetnek a tanáriban. Adrián mint heti főnök mindenkit végigkérdez a benti együttélésről. Patikusfiúnak Bene Rihanna Barbival nehéz együttélnie, "rosszindulatú, rossz az aurája, elesel benne, olyan rossz". Adrián a takarításról kérdezi Lacit, aki szerint ők fiúk inkább elpakolnak maguk után, mint a csajok.

Adrián máris Benét kérdezi, Bene a Patikusfiúval nem tud együttélni, moslék a szája, csúnyán beszél. "Meg kell nevezni egy személyt" - ilyen kemény mondatok mond Adrián és halljuk a nevet, Arnold, mondja Ossó Balázs, ő a legtrehányabb.

Adrián a beszélgetőszobában azt mondja, élvezi a főnökséget, mondjuk a beígért "hozzon minden reggel ágyba reggelit egy csajt, cserébe megmasszírozom" -mal nem tudom, mi lett. Kislány Zita gyönyörű türkiz ruhát próbál a próbateremben, miközben Adriánnak Iván hosszasan kifejti, kik húzzák ki magukat a munka alól.

A teraszon közben már Dögösnő, Patikusfiú és Arnold dumcsikáznak az előző éjszakáról. Dögösnő szerint nem vették észre a szexet a többiek, "kajak csendben csináltuk". Szerintem meg mindenki tudja, csak nem bunkók, hogy beszólogassanak. Alátétarc Arnold kicsit kavarja a szart Ossó körül, a Patikusfiúnak és Dögösnőnek fúrja, hogy megjátssza magát Balázs és kész. Szerintem meg bejön neki Bene Rihanna, vagy Ossót riválisának tartja.

Ossó Balázs ruhapróbál a stylisttal, nyilván jóképű, mint mindig. "Az se érdekel, ha ötödik leszek, nekem a pénz nem számít", magyarázza sírva Ossó a stylistnak. "Azt szeretném, ha a közönség szavazna vissza. Azért esnek rosszul a jelek, mert tökjó embernek érzem magam. Annyi ember kibeszéli egymást" - úristen, mindjárt szerelmes leszek, Balázs, tarts ki, én rád fogok szavazni!

Adrián mint főnök közli a végeredményt a nappaliban, egy piros fotelban okoskodva mondja el, mi lett a beszélgetések végeredeménye: Laci és Arnold a többség szerint kupit csinál. Patikusfiú azonnal magyarázkodik, eleve nem eszik tányérról reggel. Adrián amúgy mióta szemüveges? Vagy elkérte Műkörmös Brigitől? Adrián azt mondja, naponta 10 percig mindenki takarítson, 14 ember 10 perc alatt rendbe tudja tenni a helyiséget. Arnold és Patikusfiú máris a teraszon vannak, egymásnak panaszkodnak, hogy a többiek mennyire nem takarítanak, pakolnak, Arnold azon akadt ki, hogy kibeszélik őket. Miért apukám, te a cigizésen túl mit csinálsz bent? :D Ijesztgető Lány a beszélgetőszobában azt mondja, hogy Arnoldék fent vannak hajnai 4-ig, és másnap reggel úgy néz ki az Akadémia, mint ahol bomba robbant, és a csajok takarítanak utánuk.

Ahogy Magabiztos Adrián megígérte, csütörtök este pizsama party-t tartottak, habos kakaóval, activity-vel, de Arnold mindenáron tudni akarja, hogy kik mártották be őket - konferálja fel Ördög Nóra a következőket.

Pizsamát kaptak az énekesek az estéhez, új ruhában fogják inni a kakaót. Hurrá. Arnold full narancssárga szűk szettben pompázik, kicsit kicsi rá a pizsi, a hiúsága ezt nehezen viseli, dehát ugye ez a legjobb bűn ever. Iván bohóckodik, felhúzza a melléig a pizsigatyát, megy a cserélgetés a ruhákkal, ki mit venne fel. Elképesztő, hogy mennyire tudnak örülni egy pizsamának, hihetetlen. Arnold a teraszon -nyilván cigizés közben- Adriánt faggatja, kik mártották be, hogy nem takarít eleget.

Adrián extrém activity-t konferál fel, mindenki nagyon jó benne, rajzolnak, énekelnek, szórakoznak. Mondjuk ahogy Arnold a szűk pizsijében breaktáncolt, az inkább olyan volt, mint amikor megcsúszik az ember lánya a jégen, magassarkúban a macskakövön. Arnold Műkörmös Brigivel tárgyalja ki a takarítás-nem takarítást, Szűzlány Esztert fúrja, Brigi azt mondja, hogy Eszter flegma. Arnold és Szűzlány Eszter közt lesz még egy vita szerintem, hamarosan. Amúgy Eszter is az az ember, aki semmit nem csinál bent, addig volt érdekes, amíg Randy odavolt érte, aztán semmi.

Ossó élvezi az activy-t, végre eltűntek az ellentétek, mondja a beszélgetőszobában. Ossó egy hónapja nem volt kint, és péntek reggel a Mokkában kérdezgették őt és Stockholmi Hannát a jelölésről, a benti életükről, haladjunk. Máris a főpróbán vagyunk, Magabiztos Adrián rástarolt az egyik szőke hajú táncoslányra. Adrián azt mondja, most már szingli, és Alexa se érdekli, szóval jöhet a kőkemény csajozás. Megtudjuk, hogy Adrián hízott öt kilót, mióta bent van, már a táncoslányokkal beszélget. Azért megnéztem volna a táncoslány arcát most, ahogy nézi az összefoglalót arról, hogy Adrián rányomulna.

"Most miért bőgsz? " - kérdezi a stylist Dögösnőt a főpróbán, aki azt mondja, nem tudja. Nem úgy sikerült a dolog, ahogy szerette volna, és a főpróbán csapódott le a feszkó.

Arnold Vastag Csabával beszélget a változtatásokon, fehér pólójában kávét iszik, leönti magát, és Vastag azonnal előránt egy ventillátort a sarokból (!), konnektort keres, hogy mentse a helyzetet - ez ugyanis Arnold fellépőruhája. A stylist kicsit kiakad, mivel direkt kérte, hogy ne egyenek, ne igyanak ezekben - gondolom PR cucc, szóval sanszos, hogy ezt most valaki kifizeti. Arnold végül félmeztelenül lép fel a főpróbán, köszönjük innen is a férficicit. Adrián közben a koreográfusnak megígéri, hogy pofátlanul fog nőzni, és kész.

Eközben Dögösnőbe Vastag Csaba próbál életet lehelni a főpróba után, kivan a csaj. Megölelnélek, de olyan magas vagy ebben a cipőben! - mondja Dögösnőnek, de azért mégiscsak megöleli. Vastag Csaba a heti főnök, a holnapi Élő Show-ban az ő szava duplán ér, rajta fog múlni, ki megy haza.


Tudj meg mindent a Star Academy énekeseiről!

Kövesd a szombati Élő Show-kat 18.50-től a TV2-n, és dönts az énekesek sorsáról a TV2 Live applikáció segítségével!

Nézd vissza a produkciókat: tv2.hu/star_academy/produkciok
Extra, adásból kimaradt jelenetekért kattints ide: tv2.hu/star_academy/extrak


2016. szeptember 24. 10:39

Címkék: star academy   vastag csaba   keresztes ildikó   király viktor   pásztor anna   ördög nóra   majka   balog brigi   bene barbara   budavári zita   fazekas eszter   gór-nagy erika   hegyi dávid   illés adrián   jecsmenik arnold   kátai lilla   kelemen laci   kertész iván   libor laura   ossó balázs   pádár alexandra   streiffert hanna   szőcs renáta   szűcs randy




Kapcsolódó anyagok
Adrián a fogadóóráján kiderítette, mit gondolnak az akadémisták, ki a felelős a rendetlenségért az Akadémián, ki az, aki nem takarít eleget....
Miközben Arnold azzal küzdött, hogy elrejtse Holdampf Linda elől tönkretett fellépőruháját, Alexa a próba közben a feszültségtől összeroppant....
A zsűritag az Akadémián meghallgatta mindenki produkcióját. Arnoldra először a hanyag kézmozdulatai miatt szólt rá, majd keményen kiosztotta a még...
Az énekesnek megtetszett az egyik táncos lány, aki a produkciókban közreműködik szombaton. Egyből udvarolni is kezdett neki...
Pizsipartit tartottak az akadémisták - Arnold egyből lecsapott egy cuki zsiráfos darabra, ám felvéve kiderült, nem volt a legmegfelelőbb választás....
A pizsamapartin az akadémisták hihetetlenül mókás Extrém Activity-meneteket játszottak. Nézd meg, milyen jól szórakoztak!
SZAVAZÁS
Melyik volt a kedvenc produkciód a Star Academy győztesétől, Szőcs Renitől?
KÖVESS MINKET!


© 2019 TV2 Zrt.