november 23.
Kelemen, Klementina




Star Academy - a 9. hét összefoglalója

Ketten búcsúztak az Akadémiától a 8. Élő Show után. Eszter és Barbi távozásából felocsúdva az énekesek ismét izgalmas napoknak néztek elébe: a saját dalok mellett szombaton duetteket is előadnak. A rengeteg gyakorlás mellett jutott idő a szórakozásra és a lelkizésre is: ezúttal Iván és Alexa öntötte ki a szívét, de az is kiderült, Brigi és Adrián kapcsolata szintet lépett...

A kamerák a backstage-be is követték az énekeseket: Alexa még a produkciója után is remegett, csak Laci tudta megnyugtatni, Adrián, Dávid és Erika pedig elmondták, hogy érezték magukat előadás közben. Az is kiderült a kiesők búcsúzásakor, a két örök ellenfél, Barbi és Laci az elváláskor már sajnálta, hogy nem lettek jóban korábban...

A 9. Élő Show egyik legnagyobb durranásának a duettezés ígérkezik. Nézd meg, ki melyik dalt fogja előadni!

A párosok a FEM3 Café-ban meséltek a felkészülésről.

Alexa megindító őszinteséggel vallott a Lacihoz és Adriánhoz fűződő kapcsolatáról, és abba is beavatta Nagy Rékát, előfordult, hogy majdnem feladta az álmait. Iván pedig elárulta, ki az, akivel nem jön ki túl jól az Akadémián.

Miskovits Marci kiderítette, kinek milyen apró emléktárgyat vagy kabalát tart az ágya mellett, és azt is megtudta, odafigyelnek-e a súlyukra az akadémisták. Bizony, van, aki meghízott...

Brigi, noha azt mondta, küzd, hogy ne szeressen bele Adriánba, a testi vágynak nem állt ellen, legalábbis ez derült ki egy elszólásából...

Miskovits Marci egy különleges élő közvetítés során feltette a kommentelők kérdéseit az akadémistáknak, akik a héten teljes titokban készültek a szombati produkciókra.


Tudj meg mindent a Star Academy énekeseiről!

Kövesd a szombati Élő Show-kat 18.50-től a TV2-n, és dönts az énekesek sorsáról a TV2 Live applikáció segítségével!

Nézd vissza a produkciókat: tv2.hu/star_academy/produkciok
Extra, adásból kimaradt jelenetekért kattints ide: tv2.hu/star_academy/extrak


Korhatár: 12 év

2016. október 28. 15:43

Címkék: sa_extra   star academy   star academy összefoglaló




Kapcsolódó anyagok
Az akadémista elmondta, hogy egy általános izgulás van bennük a szombati műsor miatt, de már ˝tapasztalt harcosoknak˝ számítanak. Gór-Nagy Erika...
Szandi őszintén mesélt Nagy Rékának arról, hogy ő még sosem nyert semmit, most is kételkedik abban, hogy ő lehet a Star Academy győztese, de mindig...
"Legrosszabbul éneklőset" játszott a két szívtipró az Akadémia étkezőjében. Adrián hihetetlen produkcióját Laci 25 pontra értékelte.
Brigi felvilágosította Adriánt arról, hogy a srác előző éjszaka fél percenként pozíciót váltott és állandóan morgott.
Kocsis Tibor komoly produkcióval készül a Sztárban sztárra, ugyanis az AC/DC egyik ikonikus dalát adja elő. A felkészülésben a Star Academy ítésze,...
Pádár Alexandra elárulta Nagy Rékának, hogy nagyon megviselte a korábbi szakítása, nem találta a helyét, félt az Akadémiára való...
SZAVAZÁS
Melyik volt a kedvenc produkciód a Star Academy győztesétől, Szőcs Renitől?
KÖVESS MINKET!

© 2020 TV2 Zrt.