PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Léderer Ákos: Azt várják Jacktől, hogy majd üstökösként robban be

Kommentátorunk, Léderer Ákos osztott meg érdekes információkat az NHL-drafton első helyen elkélő játékosnak tartott Jack Hughes-ról.

Hamarosan kezdődik az NHL-draft, és úgy tűnik, az észak-amerikai szakemberek számára Jack Hughes teljesítménye a legmegyőzőbb. Ebben fontos szerepet játszhat, hogy a centereket hagyományosan előrébb rangsorolják, mint a szélsőket. Ahogyan kommentátorunk, Léderer Ákos is elmondta: a 18 éves amerikai a vélhetően a New Jersey Devilsben köt ki. 

˝Szinte másik dimenzióban korcsolyázik. Elképesztő a lábmunkája, és az, ahogyan siklik a jégen. Azt hiszem, minden csapat ilyen játékost szeretne, aki védekezésben és támadásban is a legjobbak között van, ráadásul piszok gyors˝– nyilatkozta a Devils játékosmegfigyelőinek igazgatója, Paul Castron

De, hogy kit választ a Devils, továbbra is kérdés. Egy biztos, az együttes nem dúskál elit centerekben, így elképzelhető, hogy a vezetőség az amerikaira teszi majd le a voksát. Sokat már nem kell várni, hogy megtudjuk a választ. Az észak-amerikai jégkorongbajnokság játékosbörzéjét élőben tekintheted meg a Spíler1 TV-n.


2019. június 19. 11:50

Címkék: jégkorong nhl


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS

Léderer Ákos: Azt várják Jacktől, hogy majd üstökösként robban be / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Jordan Binnington 8,8 millió dolláros szerződést kötött a St. Louis Blues együttesével.  
Huszonegy szezon után visszavonult Matt Cullen, az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins...
A San José Sharks korábbi csapatkapitánya három év alatt 21 millió dollárt fog keresni.
Három évvel meghosszabbította vezetőedzője, Craig Berube szerződését az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL)...

Auston Matthewst 2016-ban a Toronto Maple Leafs választotta elsőként.
Magyar idő szerint szombaton hajnali 2.00-kor kezdetét veszi az észak-amerikai profi jégkorongliga játékosbörzéje.
Magyarországon először lesz látható élőben az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) játékosbörzéje.
Kommentátorunk, Léderer Ákos osztott meg érdekes információkat az NHL-drafton első helyen elkélő játékosnak tartott Jack Hughes-ról.
A legjobbak után a legtehetségesebbek is a legjobb helyen!
Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a St. Louis Blues csapata történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzésén ...
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban véget ért az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) 2018–19-es idénye, miután a nagydöntő hetedik mérkőzésén ...
Nagy izgalmakat tartogat az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzése. 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS