PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Történelmi tettet hajtott végre, először bajnok a Blues
Történelmi tettet hajtott végre, először bajnok a Blues

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban véget ért az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) 2018–19-es idénye, miután a nagydöntő hetedik mérkőzésén a St. Louis Blues 4–1-re győzött a Boston Bruins otthonában és ezzel történelme során első alkalommal elhódította a Stanley-kupát.

Elképesztő idényen, valóságos érzelmi hullámvasúton van túl a St. Louis Blues csapata, hiszen januárban még a konferencia utolsó helyén állt, majd épphogy elcsípte a rájátszást érő helyet, amelyben három párharcon lejátszott összesen 19 mérkőzést, ám végül bejutott az NHL-nagydöntőbe – ahol szintén a hetedik mérkőzés döntött, egészen pontosan (magyar idő szerint) csütörtök hajnalban.

Ha az egész idényt érzelmi hullámvasúthoz hasonlítottuk, akkor ugyanez elmondható a mindent eldöntő találkozóról is. Az első harmad ugyanis a Boston Bruins együtteséről szólt, amely végig rohamozta Jordan Binnington kapuját, háromszor annyit lőtt kapura, mint ellenfele (12–4), ám mégis a vendégek szereztek kétgólos előnyt. Tizenhat perc játékidő után Ryan O'Reilly talált be, majd a játékrész vége előtt nyolc másodperccel Alex Pietrangelo növelte a fórt. 

A második felvonás már kiélezettebb volt, de ebben inkább állóháború alakult ki, és az eredményjelző 20 perc alatt sem változott. A döntés a záróharmadra maradt...

A hajrában a Bostont egyre jobban sürgette az idő, ám a Blues ekkor stabilizálta a játékát és Brayden Schenn, majd Zach Sanford góljaival bebiztosította történelme első Stanley-kupa győzelmét – két perccel a vége előtt Matt Grzelcyk találata senkit nem vigasztalt bostoni részről.

A döntő után kihirdették, hogy a rájátszás legértékesebb játékosának a Blues centerét, Ryan O'Reillyt választották, aki a fináléban öt gólt és négy gólpasszt jegyzett, és Wayne Gretzky 1985-ös teljesítménye óta az első olyan hokis lett, aki egymás után négy nagydöntős összecsapáson is betalált.

A Blues 52 évnyi várakozás után nyert bajnoki címet, a liga történetében ez a leghosszabb időszak egy csapat első Stanley-kupa-diadaláig. A hatszoros bajnok Boston 2011 után ünnepelhetett volna újra.

NHL-RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ

Boston Bruins–St. Louis Blues 1–4 (0–2, 0–0, 1–2)
A párharc végeredménye: 3–4


2019. június 13. 9:06

Címkék: jégkorong nhl


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS

Történelmi tettet hajtott végre, először bajnok a Blues / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a St. Louis Blues csapata történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az...
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban véget ért az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) 2018–19-es idénye,...
Nagy izgalmakat tartogat az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzése. 
Szuper Levente és Tokaji Viktor az NHL-nagydöntő hatodik mérkőzése után elmondta: jó érzéssel hajtja álomra a fejét,...

A legjobbak után a legtehetségesebbek is a legjobb helyen!
Az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzése következik.
A St. Louis Blues együttese nem tudott élni a lehetőséggel, hogy hazai pályán nyerje meg története első Stanley-kupáját. A hatodik mérkőzésen a ...
A párharc hatodik mérkőzése következik.
Már szinte a kezében érezheti a Stanley-kupát a St. Louis.
Egy lépésre a Stanley-kupa megnyerésétől a St. Louis Blues.
Óriási lépést tett a Blues a győzelem felé.
Négy meccs után még minden nyílt az NHL nagydöntőjében.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS