PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Szakértőink szerint kiélezett döntőmérkőzés várható

Szuper Levente és Tokaji Viktor az NHL-nagydöntő hatodik mérkőzése után elmondta: jó érzéssel hajtja álomra a fejét, és rendkívül örül annak, hogy a Boston Bruins és a St. Louis Blues hihetetlen párharca tovább folytatódik.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, hétfő hajnalban a Boston Bruins 5–1-re legyőzte a St. Louis Blues együttesét, így 3–3-ra módosította a Stanley-kupa-döntő összesített állását. Az előny így némileg a bostoniaknál van, de ez – mint tudjuk – semmit nem jelent. A hatodik mérkőzés után a győztes csapat játékosa, Brandon Carlo nyilatkozott, aki elmondta, hogyan lehet csökkenteni a nyomást a mindent eldöntő találkozó előtt, dicsérte csapata kitartását és az esélyekről is szót ejtett. Ezután tett fel kérdést Hetthéssy Zoltán a stúdióvendégeknek: mit várnak a hetedik összecsapástól. A válaszokat a videóra kattintva tekintheted meg. 


2019. június 10. 11:53

Címkék: jégkorong nhl


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS

Szakértőink szerint kiélezett döntőmérkőzés várható / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a St. Louis Blues csapata történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az...
Nagy izgalmakat tartogat az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzése. 
Szuper Levente és Tokaji Viktor az NHL-nagydöntő hatodik mérkőzése után elmondta: jó érzéssel hajtja álomra a fejét,...
A St. Louis Blues együttese nem tudott élni a lehetőséggel, hogy hazai pályán nyerje meg története első...

Az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzése következik.
A párharc hatodik mérkőzése következik.
Már szinte a kezében érezheti a Stanley-kupát a St. Louis.
Egy lépésre a Stanley-kupa megnyerésétől a St. Louis Blues.
Óriási lépést tett a Blues a győzelem felé.
Négy meccs után még minden nyílt az NHL nagydöntőjében.
A párharc ötödik mérkőzése következik.
A klubnál reménykednek, hogy a tendencia folytatódik.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS