PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Történelmi sikert ért el a St. Louis Blues csapata
Történelmi sikert ért el a St. Louis Blues csapata

A Blues szerdán történetében először nyert mérkőzést az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nagydöntőjében, miután az eddigi finálékban lejátszott tizenhárom mérkőzését kivétel nélkül elvesztette. A diadallal ráadásul megszerezte a pályaelőnyt is  a Bostonnal szemben.  

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban folytatódott az NHL-rájátszás legjobban várt párharca, a Stanley-kupa-döntő. A hatszoros bajnok Boston Bruins már az első mérkőzésen ráijesztett szurkolóira, ám a St. Louis akkor nem tudott élni a lehetőségével, és kétgólos előnyből elveszítette az összecsapást. 

Az elsővel ellentétben a második találkozón a „bocsok" – Charlie Coyle révén – szereztek előnyt négy és fél perc játékidő után, így ezúttal a „kékeknek" volt feladva a lecke, hogy fordítsanak. Robert Bortuzzo a tizedik percben emberelőnyös góllal egyenlíteni tudott, ám hamar jött a válasz, Joakim Nordstrom révén egy perccel később már ismét a hazaiak vezettek. Az első harmados gólzáport Vladimir Tarasenko találata zárta, amivel 2–2-re módosult az állás, ez pedig nem is változott a harmadik játékrész végéig.

A hosszabbítás, és ezzel a találkozó hőse Carl Gunnarsson lett, aki 3 perc és 51 másodperc után bevette Tuukka Rask kapuját, ezzel megszerezve a győzelmet és a pályaelőnyt csapatának. 

NHL-RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ

Boston Bruins–St. Louis Blues 2–3 (2–2, 0–0, 0–0, 0–1)
A párharc állása: 1–1


2019. május 30. 9:52

Címkék: jégkorong nhl


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS

Történelmi sikert ért el a St. Louis Blues csapata / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Az NHL szabadügynökpiacáról még lehet szerezni jó, tapasztalt játékosokat.
Jordan Binnington 8,8 millió dolláros szerződést kötött a St. Louis Blues együttesével.  
A San José Sharks korábbi csapatkapitánya három év alatt 21 millió dollárt fog keresni.
Huszonegy szezon után visszavonult Matt Cullen, az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins...

A Washington Capitals meghosszabbította a cseh Jakub Vrána szerződését.
Három évvel meghosszabbította vezetőedzője, Craig Berube szerződését az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) győztese, a St. Louis ...
Auston Matthewst 2016-ban a Toronto Maple Leafs választotta elsőként.
Magyar idő szerint szombaton hajnali 2.00-kor kezdetét veszi az észak-amerikai profi jégkorongliga játékosbörzéje.
Magyarországon először lesz látható élőben az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) játékosbörzéje.
Kommentátorunk, Léderer Ákos osztott meg érdekes információkat az NHL-drafton első helyen elkélő játékosnak tartott Jack Hughes-ról.
A legjobbak után a legtehetségesebbek is a legjobb helyen!
Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a St. Louis Blues csapata történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az NHL-nagydöntő hetedik mérkőzésén ...
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS