PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Egykori csapata ellen lőtte rájátszásba a Torontót
Egykori csapata ellen lőtte rájátszásba a Torontót

Kezdenek kialakulni a párosítások az NHL-rájátszására.

2-1-re győzött a Toronto Maple Leafs a New York Islanders ellen, amivel biztossá vált a Juharlevelesek rájátszásba jutása.

John Tavares először talált be egykori csapata (ahol 8 szezont húzott le) ellen, Calle Rosen pedig megszerezte első NHL-találatát, hátul is minden rendben volt: Frederik Andersen 28 védéssel segítette a Torontót győzelemhez, amely zsinórban harmadik alkalommal jutott a playoffba.

A Maple Leafs ellenfele az első körben a Boston Bruins lesz a Keleten. Az Atlanti Divízióban mindössze 4 pontra van a kanadai csapat a bostoniaktól, tehát mindenképpen érdekes párosításra számíthatunk.

"Benn vagyunk a playoffban, így továbbra is megvan a lehetőségünk, hogy megnyerjük a Stanley-kupát. Ezért vagyunk itt, erről szól az egész. Keményen dolgoztunk ezért a lehetőségért, rendkívül hosszú a szezon. Jó, hogy most már hivatalosan is bejutottunk és megváltottuk a jegyünket a rájátszásba. Ettől függetlenül nem szabad, hogy levegyük a lábunkat a gázpedálról" - nyilatkozta a találkozó hőse, Tavares.

tavares (1).jpg

Kedd hajnalban igazi NHL-meccsdömpingre lehet számítani: két meccset is élőben közvetítünk.

Columbus Blue Jackets-Boston Bruins, Szerda, 1.00 Spíler1 TV, ÉLŐ, eredeti kommentárral

Arizona Coyotes-Los Angeles Kings, Szerda, 4.00 Spíler1 TV, ÉLŐ, eredeti kommentárral

NHL, alapszakasz, 173. játéknap:

Florida Panthers-Washington Capitals 5-3 (1-0, 3-0, 1-3)
New Jersey Devils-New York Rangers 4-2 (2-1, 0-1, 2-0)
New York Islanders-Toronto Maple Leafs 1-2 (0-0, 0-1, 1-1)
Ottawa Senators-Tampa Bay Lightning 2-5 (1-1, 0-2, 1-2)
St. Louis Blues-Colorado Avalanche 3-2 (1-0, 0-0, 1-2, 0-0, 1-0 - szétlövéssel)
Chicago Blackhawks-Winnipeg Jets 3-4 (1-2, 1-1, 1-0, 0-1 - hosszabbítás után)
Los Angeles Kings-Calgary Flames 2-7 (2-2, 0-1, 0-4)
Vegas Golden Knights-Edmonton Oilers 3-1 (1-0, 1-1, 1-0)


2019. április 2. 10:29

Címkék: jégkorong nhl


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS

Egykori csapata ellen lőtte rájátszásba a Torontót / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Az NHL szabadügynökpiacáról még lehet szerezni jó, tapasztalt játékosokat.
Jordan Binnington 8,8 millió dolláros szerződést kötött a St. Louis Blues együttesével.  
A San José Sharks korábbi csapatkapitánya három év alatt 21 millió dollárt fog keresni.
Huszonegy szezon után visszavonult Matt Cullen, az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins...


A Washington Capitals meghosszabbította a cseh Jakub Vrána szerződését.
Három évvel meghosszabbította vezetőedzője, Craig Berube szerződését az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) győztese, a St. Louis ...
Auston Matthewst 2016-ban a Toronto Maple Leafs választotta elsőként.
Magyar idő szerint szombaton hajnali 2.00-kor kezdetét veszi az észak-amerikai profi jégkorongliga játékosbörzéje.
Magyarországon először lesz látható élőben az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) játékosbörzéje.
Kommentátorunk, Léderer Ákos ezúttal az NHL-drafton vélhetően második helyen elkélő Kaapo Kakkoról osztott meg érdekes ...
Kommentátorunk, Léderer Ákos osztott meg érdekes információkat az NHL-drafton első helyen elkélő játékosnak tartott Jack Hughes-ról.
A legjobbak után a legtehetségesebbek is a legjobb helyen!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS