PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Veszélyes volt a sebzett vad - Győzött a Minnesota
Veszélyes volt a sebzett vad - Győzött a Minnesota

 Az NHL 49. játéknapján a Winnipeg jól kezdett Minnesotában, de egy harmad alatt összeomlott, ahogyan a csapat fiatal sztárja Patrik Laine is.

Jól kezdett a kanadai csapat, hiszen a 17. percben Tyler Myers passzát Laine váltotta gólra. A második harmadban aztán ott folytatta a Jets, ahol abbahagyta: gólt szerzett. Egy emberelőnyt követően Mathieu Perrault asszisztja után Nikolaj Ehlers növelte kettőre a vendégek előnyét.

Ezután valami eltört. A harmadik harmadban két teljesen más csapatot láthattunk. Nino Niederreiter révén már viszonylag korán sikerült szépítenie a Wildnak, amit a két Eric, Fehr és Staal tetézett, amivel 3-2-re fordított a Minnesota. Így az utolsó két és fél percbe már előnnyel ment bele a hazai csapat. A Jets mindent egy lapra feltéve rohamozott, a kapust is lehozták, Zach Parise azonban 18:51-nél az üres kapuba helyezte a korongot, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt.

Laine a mérkőzés után érthetően ideges volt, ezt a kép is jól bizonyítja. 

NHL_MIN_WPG_181123_STUD_frame_261804.png

A Minnesota győzelmével a 2., míg a Winnipeg 6. helyen áll jelenleg Nyugaton.

NHL, alapszakasz, 49. játéknap:

Vegas Golden Knights-Calgary Flames 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)

Columbus Blue Jackets-Toronto Maple Leafs 4-2 (2-1, 1-1, 1-0)

Boston Bruins-Pittsburgh Penguins 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után

Carolina Hurricanes-Florida Panthers 4-1 (1-0, 0-0, 3-1)

Tampa Bay Lightning-Chicago Blackhawks 4-2 (4-1, 0-1, 0-0)

Arizona Coyotes-Colorado Avalanche 1-5 (0-3, 0-0, 1-2)

Dallas Stars-Ottawa Senators 6-4 (1-1, 2-1, 3-2)

St. Louis Blues-Nashville Predators 6-2 (3-1, 2-0, 1-1)

San Jose Sharks-Vancouver Canucks 4-0 (2-0, 0-0, 2-0)

Anaheim Ducks-Edmonton Oilers 2-1 (0-0, 0-0, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után

Buffalo Sabres-Montreal Canadiens 3-2 (1-0, 0-1, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után

Minnesota Wild-Winnipeg Jets 4-2 (0-1, 0-1, 4-0)

New Jersey Devils-New York Islanders 3-4 (0-1, 1-1, 2-1, 0-1) - hosszabítás után

Washington Capitals-Detroit Red Wings 3-1 (0-1, 1-0, 2-0)

Philadelphia Flyers-New York Rangers 4-0 (1-0, 0-0, 3-0)

Vasárnap este élőben, magyar kommentárral láthatod a Spíler1 TV-n az Arizona Coyotes–Calgary Flames meccset. A közvetítés részleteit ide kattintva éred el.


2018. november 24. 10:59

Címkék: jégkorong nhl


Kapcsolódó anyagok






© 2018 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS