PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

SEHA-liga: Csoportgyőztes a Veszprém
SEHA-liga: Csoportgyőztes a Veszprém

Nem kell a nyolc közé jutásért játszania a magyar bajnoknak.

Szabácsi vereségét követően - a fiatalok mellett Pawel Paczkowski és Manuel Strlek volt még ott a felnőtt keretből - Zágrábban, a csoportgyőzelemért lépett pályára a Veszprém a SEHA-liga B kvatettjének zárófordulójában. 

Nehezen találták a csapatok a jó lövőformát, hiszen csak a 4. percben tapsolhattak a nézők az első gólnak, inenntől kezdve pedig egészen a 24. percig egy-egy gól volt a különbség a két csapat között, egyik vagy másik javára. Gasper Marguc gólja azonban 10-8-as veszprémi vezetést eredményezett, a szünetre azonban visszaállt a döntetlen, így a második játékrészt tiszta lappal kezdhették a csapatok.  A 39. minutmban Dragan Gajic talált a hazaiak kapjába, ekkor ismét sikerült a magyar bajnoknak kettővel ellépnie, a horvátok azonban végig jóval nagyobb hőfokon játszottak, mint a bakonyiak, ugyanakkor érezhető volt, hogy a Veszprém kézben tartja az eseményeket. Hét perccel a vége előtt aztán megroppani látszottak a horvát fiatalok, akik ekkor már három gólos hátrányban voltak. Ezt sikerült állandósítani, így a vége 26-23 lett, amivel a Veszprém bebiztosította elsőségét a csoportban és nem kell a nyolc közé jutásért játszania.

Székely Márton 52 százalékos hatékonysággal védett, de Omar Yahía és Vuko Borozan teljesítménye is. megsüvegelendő volt, mindketten öt gólig jutottak. 

A SEHA-liga csoportjainak állását itt találod.


2019. december 14. 22:05

Címkék: kézilabda SEHA Liga


Kapcsolódó anyagok





© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS