PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Nagy a baj – Lékaira már nem számíthat idén a Veszprém
Nagy a baj – Lékaira már nem számíthat idén a Veszprém

Emeli a tétet a magyar bajnok, amely kedden két meccset is játszik.

A hétvége nem úgy sikerült a Telekom Veszprémnek, ahogyan azt előzetesen eltervezte. A Kielce ellen mindössze egy góllal, csoportrangadót vesztett a BL-ben, ráadásul csapatkapitánya, Lékai Máté egy betörés közben megsérült.

A bakonyiak hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a hétfői MR-vizsgálatok kimutatták, hogy az irányító hátsó-keresztszalag sérülést szenvedett, a további vizsgálatok fényében a pontos diagnózisra azonban még várni kell. 

Az Arénában kedden - nem szokványos módon - duplázik a Veszprém, miután a Szpartak Moszkva ellen 17.15-kor SEHA-liga-, három órával később pedig a Csurgó ellen bajnoki-meccset játszik.

A veszprémiek számára a Szpartak nem ismeretlen, szepotember végén Moszkvában az U21-esek, kiegészülve Borut Mackovsekkel és Székely Mártonnal, bravúros 26-23-as győzelmet aratott az oroszok ellen a SEHA-ligában. Akkor Zoran Ilics hét, Mackovsek pedig 6 találatig jutott.

A orosz ezüstérmes az ötödik helyen áll csoportjában, egy győzelem (Metaloplastika) mellett három vereséget (Rabotnik, Meskov Breszt, Veszprém) jegyez. A bajnokságban is csak 6. a Szpartak (két meccsel kevesebbet játszott, mint az előtte állók). A magyar bajnok hivatalos oldalának tájékoztatása szerint ismét a fiatalok viszik a "prímet" (vagy veszik a prémet), akiknek leginkább a Vardartól 2017-ben szerződtetett, 22 gólos Alekszandr Gyerevenre lesz érdemes odafigyelniük.

A két együttes játékerejét és formáját tekintve minden bizonnyal izgalmasabb meccsre számíthatunk így. A Spíler TV-n pedig élőben követheted az összecsapást. A közvetítés részleteit itt találod.


2019. november 5. 10:02

Címkék: kézilabda SEHA Liga


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS