PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Büntetőt hárított a Tottenham kapusa, millimétereken múlt csapata győzelme

Valamelyest igazságot szolgáltatott a sors a Watford számára, amely pazar második félidőt produkált a BL-ezüstérmes Tottenham ellen. 

A Watford és a Tottenham együttesének összecsapása nyitotta meg a Premier League huszonharmadik fordulóját, és ki gondolta volna, hogy ilyen eseménydús bő kilencven percet produkálnak majd a felek…

Kissé enerváltan, cseppet sem domináns szerepben kezdte meg a találkozót José Mourinho csapata, és noha az első félidő végére feljavult a játéka és több kaput eltalált lövése volt, igazán komoly veszélyt nem jelentett Ben Foster kapujára.

A második játékrészben aztán teljesen felborultak a szerepkörök, ugyanis a kiesés elől menekülő hazaiak átvették a kezdeményezést, míg a vendégek kontrákkal próbáltak veszélyeztetni. A Watford-játékosok erőfeszítései aztán a 70. percben értek célba, illetve értek volna, ha nincs a kapuban Paulo Gazzaniga. Jan Vertonghen ugyanis egy távoli kísérlet blokkolása során kézzel állta útját a kapu felé tartó labdának, aminek természetesen tizenegyes lett az eredménye. A megítélt büntetőt azonban a Spurs kapusa hárította, így meccsben tartotta csapatát.

A slusszpoénra a 92. percig kellett várni, amikor is a vendégek kerültek helyzetbe, ám a háló felé vánszorgó labdát a csereként pályára lépő, most debütáló Ignacio Pussetto kivágta a gólvonalról. A párharc így 0–0-s eredménnyel zárult, amelynek vélhetően egyik fél sem örül igazán.

A videóra kattintva megtekintheted a mérkőzés összefoglalóját. 
 


2020. január 18. 15:48

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS