PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Ahány gól, annyi fordulat a West Ham és a Leicester összecsapásán
Ahány gól, annyi fordulat a West Ham és a Leicester összecsapásán

A Premier League 35. fordulójában egyik csapat sem tört össze a másik góljaitól.

Mindkét csapat a beadásokra épített elsősorban, és ez egy darabig mindkét együttesnek be is jött, ugyanis a meccs első két gólja előtt egyránt a bal oldalról érkezett a gólpasszt érő beadás.

Az első félidő végén Michail Antonio fejelt be szépen egy remekül érkező beadást (1-0).

A második félidő derekán a Claude Puel távozása, illetve Brendan Rodgers érkezése óta megtáltosodó Jamie Vardy tette bele a lábát egy bal oldlai beadásba a rövid saroknál (1-1).

A hajrára fordulva Pedro Obiang mintegy húsz méterről okosan lőtt, de bal oldali kapufáról kipattant a labda, a lövésre hiába vetődő Kasper Schmeichel pedig semmit sem tudott tenni, hogy megakadályozza Lucas Pérezt abban, hogy közelről az üres kapuba passzoljon (2-1)

Amikor már a hazaiak azt hitték, az 5 perces hosszabbítáésban meg tudják őrizni előnyüket, akkor jött a Leicester 21 éves játékosa. Harvey Barnes szép kiugratás végén pontosan lőtt laposan a hosszú sarokba, idegenben pontot mentve ezzel csapatának (2-2).

West Ham United–Leicester City 2-2
Gólszerző: Antonio (38. perc), Pérez (82. p.) illetve Vardy (67. p.), Barnes (92. p.)

Bournemouth–Fulham 0-1
G: Mitrovics (53. p., 11-esből))

Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion 0-0

Huddersfield Town–Watford 1-2
G: Ahearne-Grant (93. p.), illetve Deulofeu (5. p., 80. p.)

Newcastle United–Southampton 3-1
G: Pérez (27. p., 31. p., 86. p.), illetve Lemina (59. p.)

Korábban:

Manchester City–Tottenham Hotspur 1-0

Vasárnap:

Cardiff City–Liverpool Élő közvetítés
Everton–Manchester United
Arsenal–Crystal Palace

Hétfő:
Chelsea–Burnley

A Premier League tabelláját ide kattintva éred el.


2019. április 20. 17:34

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS