PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Batshuayi és Zaha bombaformában, a Brighton a következő célpontjuk
Batshuayi és Zaha bombaformában, a Brighton a következő célpontjuk

A Premier League 30. forduló nyitótalálkozóján Chris Hughton tovább növelné győzelmi szériáját a Crystal Palace ellen.

Mindkét csapat szeretné megszerezni a második győzelmét egymás után, hogy minél távolabb kerüljön a kieső zónától.

A Crystal Palace utolsó kilenc hazai mérkőzéséből, amikor a Brighton volt az ellenfél csak egyet veszített el, még 2005-ben, akkor a másodosztályban csaptak össze a felek.

Wilfried Zaha öt gólt szerzett azon a kilenc találkozón, amin pályára lépett a vendégek ellen, és most is jó formában van, hiszen utolsó hat Premier League-meccsén  öt gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A Brighton csatára, Glenn Murray is szeret játszani a Crystal Palace ellen, az utolsó három alkalommal betalált ellenük. Chris Hughton egyik kedvenc ellenfele a hazai csapat, már hat alkalommal vezette győzelemre aktuális csapatát ellenük, ami a legtöbb pályafutása alatt.

Hogy ki folytatja jó sorozatát az ellenféllel szemben, azt élőben kizárólag a Spíler1 TV-n nézheted meg.


2019. március 6. 16:51

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS