PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Három csapat, de csak egy hely kiadó
Három csapat, de csak egy hely kiadó

A Chelsea, az Arsenal és a Manchester United is reális eséllyel pályázik a Bajnokok Ligájás helyek megszerzésére.

Három csapat is harcol a negyedik helyért, de a csatárgondjai miatt akár a Tottenham is veszélyeztett lehet a jövőben. Az Arsenal, Manchester United kettőst azonban mindössze három pont választja el a Chelsea-től a tabellán.  

Pár forduló alatt óriásit változott a Premier League világa. A United még 11 pontos hátrányban volt a Kékekkel szemben Solskjaer színre lépése előtt, ez mára három egységre olvadt. A United kitette az indexet: hatot nyert zsinórban, miközben a Chelsea két vereséget és egy döntetlent is összeszedett ez idő alatt. Az Old Traffordon hosszú idő után ismét BL-hangulat uralkodik, ami annak is köszönhető, hogy közelednek a BL nyolcaddöntői, ahol a Vörös Örödögök ellenfele a PSG lesz február közepén. Az Arsenal a Chelseahez hasonlóan szintén hullámzóan teljesít, egy West Ham elleni fiaskó után, gyakorlatilag esélyt sem adtak Sarri csapatának az Emirates-ben.

A három csapat közül a következő három meccset tekintve egyértelműen a Unitednek van papíron a legkönnyebb sorsolása. Kedden fogadják a Burnleyt, majd a Leicester City és a Fulham elleni idegenbeli túra következik. Egyik sem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Ezzel szemben az Arsenal a tragédiából és a Newcastle elleni kijózanító pofonból felállni igyekvő Cardiffot fogadja, február első vasárnapján a Cityhez látogat az Etihadba, a 26. fordulóban pedig az edzőváltáson átesett Huddersfieldhez látogat. 

Talán a Chelsea-nek van a legnehezebb sorsolása az említett három együttes közül. Eddie Howe Bournemouth-a ellen a Vitalityben egy csapat sem mehet biztosra az idén, ráadásul a Cseresznyéseknek sikerült megtörniük öt meccses nyeretlenségi sorozatukat a múlt héten. Hétvégén a sereghajtó Huddersfield, majd Guardiola revánsvágytól fűtött Cityje következik. 

A PL meccseit élőben kizárólag a Spíler TV-n követheted élőben. Kedden sem maradunk élő közvetítés nélkül. Kedd este a Manchester City newcastle-i vendégjátékát közvetítjük élőben. Részleteket ide kattintva tudhatsz meg.


2019. január 28. 17:30

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS