PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Arsenal-győzelem vezéráldozattal
Arsenal-győzelem vezéráldozattal

A Premier League 7. fordulójában az Arsenal nyögvenyelős percek után, végül két góllal diadalmaskodott a Watford ellen.

Jól kezdte a találkozót az Arsenal. A kiváló formában lévő Alexandre Lacazette kapott egy labdát a tizenhatoson belül, nagyszerűen tolta el Christian Kabasele mellett, aki egyértelműen eltalálta a francia lábát, csakhogy az Arsenal támadója talpon, a bíró sípja pedig néma maradt.

lacahelyzet.jpg

A 15. percben még közelebb volt a gólszerzéshez az Arsenal. Egy ártalmatlannak tűnő szituáció után, Craig Cathcart aludt el, amit Lacazette ki is használt, a ziccerrel azonban már nem tudott élni. A 36. percben szabadrúgáshoz jutott a Watford és bizony a Darazsak, majdnem megvillantották fullánkjaikat, de Petr Cech a helyén volt.

A félidő végén, egy kirúgást követően, Petr Cech súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a cseh kapus cserét kért, helyét a Bayer Leverkusentől szerződtetett Bern Leno vette át.

cech.jpg

Az első félidőben az Arsenal 63%-ban birtokolta a labdát, de ez nem jelentett egyértelmű mezőnyfölényt, a Watford többnyire pontrúgások után tudott veszélyeztetni.

A második félidőben visszaesett az Arsenal és erőre kapott a Watford.

Leno, a 69. percben Gray, a 74. percben pedig Cathcart helyzeténél mentette meg góltól csapatát.

Egy perccel később szintén csak centiken múlott a Watford sikere, amikor Troy Deeney fantasztikusan ugratta ki a villámgyors Isaac Success-t, de a nigériai, kapu mellé löbbölt.

A 81. percben aztán megbosszulta magát a sok kimaradt helyzet. Alex Iwobi adott be jobbról egy labdát, Lacazette és Cathcart páros kapcsolata pedig öngólt eredményezett (1-0). Nem volt szerencséje a Watfordnak.

lacafaca.jpg

Két perc sem telt el, de újabb gólnak örülhetett az Emirates közönsége. Danny Welbeck szerzett meg egy labdát, majd tette az egész meccsen rendkívül aktív Lacazette elé, aki nagyszerűen passzolt a középen érkező Mesut Özilnek. A német ezzel második gólját szerezte a bajnokságban (2-0).

özil.jpg

Az Ágyúsok két zakó után, öt (!) meccset nyertek zsinórban és már az ötödikek. A Watford két ponttal lemaradva a hatodik.

További eredmények:

West Ham United-Manchester United 3-1
gólszerzők: Felipe Anderson (5.p.), Lindelöf (43.p.-öngól), Arnautovics (74.p.) ill. Rashford (71.p.)

Arsenal-Watford 2-0
gólszerzők: Cathcart (81.p. -öngól), Özil (83.p.)

Everton-Fulham 3-0
gólszerzők: Sigurdsson (56.p.), (89.p.) Tosun (66.p.),

Huddersfield-Tottenham Hotspur 0-2
gólszerzők: Kane (25.p.), (34.p.)

Manchester City-Brighton 2-0
gólszerzők: Sterling (29.p.), Agüero (65.p.)

Newcastle United-Leicester City 0-2
gólszerzők: Vardy (30.p.), Maguire (73.p.)

Wolverhampton-Southampton 2-0
gólszerzők: Cavaleiro (79.p.), Castro Otto (87.p.)


2018. szeptember 29. 18:39

Címkék: Arsenal labdarúgás Premier League watford


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS