PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Elképesztő igazolást jelentett be a Liverpool, ami mindent megváltoztatott

Az egész futballvilágot sokként érte a hír.

Jürgen Klopp kereken öt évvel ezelőtt, ezen a napon lett a Liverpool menedzsere. Az azóta eltelt időszakban a Mainz és a Dortmund korábbi edzője négy nagy trófeát is nyert a Vörösökkel, köztük a hatodik Bajnokok Ligája-aranyérmüket és első PL-címüket is.

˝Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor felhívott az ügynököm, hogy a Liverpool érdeklődik irántam. Csodálatos érzések kavarogtak bennem. Már mondtam párszor, éppen Protugáliában nyaraltam a családommal, de rögtön tudtam, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Szerencsére sikerült is megegyeznünk a feltételekről és az azóta eltelt öt évben minden csak sokkal jobb is lett˝ - nyilatkozta Klopp.

Ezalatt az időszak alatt 272 mérkőzésen irányította a Liverpoolt, 565 gólt lőtt az együttes, 404 pontot szerzett az angol bajnokságban. Vele érte el a csapat (a klub történetében először) a legkevesebb mérkőzés alatt a 400 és az 500 gólos álomhatárt is, legkorábban a 100 győzelmet a PL-ben (159 találkozó).

Jürgen Klopp szerződése jelenleg 2024-ig tart, így a Liverpool szurkolói úgy tűnik még sokáig örülhetnek annak, hogy a német mester irányítja kedvenc csapatukat. A videóra kattintva megnézheted, hogyan ünnepelte a Liverpool, hogy 30 év után ismét angol bajnok lett.


2020. október 8. 15:16

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS