PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Hétfőn már orvosin vesz részt Mourinho első nyári fogása

Ő lesz a londoni klub első vétele a nyáron.

A Sky Sports értesülései szerint a Tottenham 15 millió font ellenében szerződteti a Southampton középpályását, Pierre-Emile Hobjerget. Ezzel együtt a Tottenham 12 millió fontért eladja egyik tehetségét, a José Mourinho alatt csak epizódszerepeket kapó Kyle Walker-Pieterst. Egybehangzó angol sajtóhírek szerint mindkét átigazolás esetében megegyeztek az érintettek. 

A Bayern Münchenben még csodagyerekként aposztrofált Hojbjerg 2016-tól erősíti a Szenteket, akik a bajoroknak 15 millió eurót fizettek akkor. A dán középpályás az azóta eltelt négy szezonban 134 mérkőzésen öt gólt és hat gólpasszt jegyzett. Ami Walker-Peterst illeti: a 23 éves hátvéd az elmúlt fél évet éppen Southamptonban töltötte kölcsönben, most pedig úgy tűnik végleg megszerzi a végül 11. helyen záró Southampton.

A londoniak a hatodik helyen végeztek a Premier League-ben, és José Morinho mozgástere sem túl nagy, mert az új stadion megépülése miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy túlköltekezzenek a nyáron. 

A videóra kattintva megtekintheted, hogyan zárta a szezont a Spurs. 


2020. augusztus 9. 14:32

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS