PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   KOMMENTÁLJ!   I   Spíler Extra

Horrorsérülés Liverpoolban; Felerősödtek az elégedetlen hangok Manchesterben

Nem véletlenül.

Egy lépést előre, két lépést hátra. Talán így lehetne legjobban jellemezni a Manchester United szezonját a téli szerzemény, és megváltóként várt Bruno Fernandes érkezéséig. Solskjaer csapatának kétségtelen, rosszkor jött a kényszerszünet, hiszen nagyszerű formában, 11 tétmeccs óta veretlen a manchesteri gárda és még három fronton vív csatát, igaz a PL-ben nem a bajnoki címért mennek a Vörös Ördögök, hanem a BL-helyek valamelyikéért. 

A 11. fordulóban azonban úgy tűnt, sok öröme ebben a szezonban sem lesz a manchesteri szurkolóknak. A United ugyanis a Liverpool elleni bravúrdöntetlen és a Norwich elleni sima siker után Borunemouthban szenvedett újabb meglepő vereséget. A Crystal Palace, West Ham United, Newcastle United triót követően pedig ez már a negyedik nullázás volt, ráadásul a "nagyok" közül, a Liverpool, a Manchester City,  a Chelsea, és a Leicester City is begyűjtötte mindhárom pontot. Miközben az Everton középpályása, André Gomes horrorsérülést szenvedett, a portgál játékos csodával határos módon azonban már február végén az Arsenal ellen ismét pályára léphetett.

A videóra kattintva megtekintheted a tizenegyedik játékhét összefoglalóját. 

Premier League 2019/20-as szezon:

1. forduló
2. forduló
3. forduló
4. forduló
5. forduló
6. forduló
7. forduló
8. forduló
9. forduló
10. forduló


2020. március 30. 13:26

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS