PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra

Ötvenhét éve nem történt meg ilyen a Manchester Uniteddel

Legutóbb 1962. szeptember 22-én volt erre példa.

Nehéz helyzetbe került az utóbbi időben a Manchester United együttese, hiszen legutóbbi három Premier League-találkozójából kettőt is elveszített, igaz, az Arsenal és a Liverpool otthonában. A rekordbajnok dolgát nem könnyítette meg tehát a sorsolás, hiszen mindeközben pályára lépett a Manchester City ellen is a Ligakupában. Szerdán, a Burnley ellen azonban mindenki győzelmet várt.

Ole Gunnar Solskjaer legénysége az Old Traffordon játszott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonnegyedik fordulójában, és remekül is kezdett, hiszen a játék szinte minden elemében felülmúlta ellenfelét. A legfontosabban azonban nem, ez pedig a gólok száma, a Marcus Rashford nélkül rohamozó Vörös Ördögök ugyanis nem tudták bevenni Nick Pope kapuját. Ellenben a Burnley-vel, amely a 39. percben Chris Wood találatával szerzett vezetést, majd az 56.-ban Jay Rodriguez bombájával növelte előnyét, s nyerte meg végül a találkozót. Érdekesség, hogy a Burnley legutóbb majdnem ötvenhét és fél éve, 1962. szeptember 22-én tudott győzni a United otthonában.

A videóra kattintva megtekintheted a mérkőzés összefoglalóját. A Premier League tabelláját itt találod.


2020. január 22. 23:35

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok





© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS