PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Brutális adattal jön a szerdai El Clásico
Brutális adattal jön a szerdai El Clásico

A Barcelonában és a Real Madridban sokkal több a közös, mint azt elsőre gondolnánk.

December 18-án jön a szezon hagyományosan legjobban várt összecsapása a Barcelona-Real Madrid. Ezen apróból, korábban már összeszedtük a Barcelona és a Real Madrid történetének legfontosabb momentumait, a két klub közti játékosvándorlásokat, legemlékezetesebb találkozóit vagy épp magyarjait.

A clásicók történetében a két legnagyobb arányú győzelem a Real Madrid nevéhez fűződik, a madridiak 1943 júniuában egy Király Kupa mérkőzésen 11-1 arányban, 1935 februrájában pedig 8-2-re ütötték ki a gránátvörös-kékeket.

Ugyanakkor nagy Barcelona-győzelmekből több van, hiszen a 10 legnagyobb arányú győzelemből 7-szer is sikerült 5 góllal kiütni a Királyi Gárdát, ebből ötször 5-0-ra. 2010 november 29-én szintén nem fogta vissza magát a Barca, akkor Xavi, Pedro, és Jeffrén is betalált, David Villa pedig egy duplával vette ki a részét a Real 5-0-ás legyőzéséből a Nou Campban. Valamivel kevesebb, mint 9 év múlva,  legutóbbi szezonban is kiosztott egy nagy és kijózanító pofont a katalán csapat. Messi nélkül 5-1-re lépték le a Real Madridot.

Az El Clásico legnagyobb arányú győzelmei:

1943. 06. 19. - Király Kupa

Real Madrid-Barcelona 11-1
g: Pruden (5, 32, 35.p.), Barinaga (30, 42, 44, 87.p.), Alonso (37, 74.p), Curta (39.p.), Botella (85.p.) ill. Martín (89.p.)

1935. 02. 03. - Spanyol Bajnokság

Real Madrid-Barcelona 8-2
g: Lazcano (15, 42, 73.p.), Sañudo (21, 35, 47, 81.p.), Regueiro (29.p.) ill. Escolá (17.p.), Guzmán (68.p.)

2010.11.29. - Spanyol Bajnokság

Barcelona-Real Madrid 5-0
g: Xavi (9.p.), Pedro (17.p.), Villa (54, 56.p.), Jeffrén (90.p.)

Minden tétmeccset figyelembe véve, 51 döntetlen mellett a Real Madrid 95, a Barcelona 96 győzelmet számlál. A bajnokságban 178 mérkőzésen 72 fővárosi- és 72 katalán-siker született és ami még ennél is elképesztőbb adat: a bajnoki meccseket tekintve a Barcelona 288, a Real Madrid 286 góllal örvendeztette meg ezidáig szurkolóit.

Hazai pályán jellemzően a vendéglátó nyer, a Real és a Barcaelona is 64-szer tette ezt meg a saját pályáján. Kérdés, a jelenleg sok mutatóban kiegyenlített mérleg melyik oldalra billen át, ha egyáltalán átbillen, december 18-án, szerdán. 

A Barcelona-Real Madrid mérkőzést kizárólag a SpílerTV-n tekinteheted meg élőben. A közvetítés részleteit ide kattintva tekintheted meg.


2019. december 14. 11:14

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok





© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS