PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Griezmann még idén hazatér Madridba

Bő két héttel a világ legjobban várt meccse előtt.

A forduló zárásaként, vasárnap este jön a szezon eddigi legnagyobb rangadója, az Atlético Madrid-Barcelona. A két együttest három pont választja el egymástól, ugyanakkor a Matracosok egy meccsel kevesebbet játszottak, a Barcelona azonban a Real Madrid Alavés elleni győzelmének köszönhetően jelenleg három pontos hátrányban van, és aligha lenne előnyös, ha a bő két hét múlva esedékes El Clásicót is hendikeppel várná. A döntetlennel tehát egyik csapat sem lenne túlzottan elégedett. A grántávörös-kékek a legtöbb gólt szerezték, a madridiak pedig az Athletic Bilbaóval karöltve a legkevesebbet kapták a szezonban, hazai pályán viszont 2010 óta képtelenek legyőzni Messiéket (a már visszavonult Diego Forlán és Simao Sabrosa góljaival). Ami pedig az Atlético elleni idegenbeli meccseket illeti: az argentin már 7 gólnál jár. Így sem őt fogja mutatni a kamera legtöbbször, hanem a Madridból kalandos körülmények között távozó Antoine Griezmannt, aki most először léphet pályára ellenfélként a Wanda Metropolitanóban.

A videóra kattintva megtekintheted, milyen tradíciója van a két csapat riválizálásának és kik lehetnek a találkozó kulcsemberei.

A mérkőzést élőben követheted a Spíler2 TV-n. A közvetítés részleteiről itt tuhatsz meg többet.


2019. november 30. 17:00

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS