PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
A Valencia a meglepetéscsapat Granada ellen szerezné meg a három pontot

A déliek tovább folytatnák remeklésüket.

A szezon melgepetéscsapata látogat az Estadio Mestallaba, ahol talán a vendégek lesznek az esélyesebbek, hiszen a Valencia eddig felemás szezonon van túl, a Granada pedig remekel, és a hatodik helyen áll a tabellán. Ám a Denevérek javára billentheti a mérleg nyelvét, hogy hazai pályán eddig még nem kaptak ki a szezonban (2 győzelem, 4 döntetlen).

A Granada már legyőzte a Barcelonát, és csak egy nagyon kiélezett mérkőzésen kapott ki a Real Madridtól idegenben az elmúlt időszakban, ezen a két összecsapáson kívül pedig még 5 győzelme, 2 döntetlenje és 3 veresége van, igaz mostanában már nem teljesít olyan kiemelkedően a csapat, mint korábban, hiszen utolsó két bajnoki mérkőzését elveszítette, a Real Sociedad és a Getafe ellen. Ha az egész szezont nézzük, akkor a Granada az esélyesebb, ha viszont a közelmúltat és a Valencia hazai mérlegét, akkor a Denevérek vannak jobb pozícióban, így mindenképpen egy remek mérkőzés várható. A videóra kattintva megtekintheted, miben, kikben bízhat a két tréner a három pont megszerzése érdekében.

Valencia-Granada, szombat, 15.45, ÉLŐ, SPÍLER2 TV


2019. november 8. 14:36

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS