PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Messi ˝szörnyeteg-üzemmódba˝ kapcsolt 2021-ben – Gálázott a Barcelona

Két egészen fantasztikus gólt is szerzett a hatszoros aranylabdás argentin kiválóság.

Úgy tűnik, hogy a Cádiz elleni kínos fiaskó és Bajnokok Ligája utolsó körében elbukott csoportelsőség után megkongatták a vészharangokat Barcelonában. Ennek ezúttal a La Liga 18. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Granada itta meg a levét. A piros-fehérek egy négyesbe futottak bele a katalánok ellen, akik az utóbbi idők egyik legmeggyőzőbb produkcióját mutatták be Lionel Messi és Antoine Griezmann vezérletével. Bár a hazaiak már a második percben ráijesztettek katalán vendégeikre, a kapufa és Ter Stegen megmentette csapatát a góltól, pár perccel később pedig a másik oldalon Griezmann találatánál gólt is ünnepelhettek. A francia gólját két zseniális Messi-megmozdulás követte, hogy aztán a második játékrészben ismét Griezmann foglalja keretbe a Barcelona szombat esti gálaelőadását.

Győzelmének köszönhetően a Barcelona feljött a harmadik helyre a tabellán, négy pontra megközelítette a három meccsel kevesebbet játszó Atlético Madridot, szurkolói pedig reménnyel telve várhatják a folytatást. Persze, az utóbbi éveket tekintve furcsa ezt kimondani, ám ami talán ennél is nagyobb bizakodásra ad okot, hogy bár 2020-at a kaotikus évhez teljesen jellemző, Eibar elleni döntetlennel zárták le, 2021-ben a Granada elleni volt a harmadik győzelme Ronald Koeman csapatának, ráadásul a Bilbao elleni 3-2-es siker után ezúttal négyet lőtt a Barcelona, Messi pedig - ahogy mondani szokás - ismét szörnyeteg-üzemmódba kapcsolt. A baszkok elleni dupla után ugyanis ismét két góllal jelezte, nem üres kézzel, akar távozni Barcelonából. Feltéve, ha egyáltalán távozik. 

A videóra kattintva megtekintheted a találkozó összefoglalóját. 


2021. január 9. 21:08

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok









© 2021 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS