PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Igazi nagyvadat ejtett a tizennégy év után visszajutó Cádiz

Az angol és spanyol elsőosztály topcsapatait is megjárt támadót igazoltak.

Szinte már elfelejtettük, és közben mégsem. Álvaro Negredo nagyszerű karriert futott be, madridi születésűként megjárta többek közt a Real Madrid utánpótláscsapatait, és bár a felnőtt együttesben sosem kapott lehetőséget a királyiaknál, a Sevilla, a Manchester City, a Valencia, de még a Besiktas is igen jól csengő név a futball világában. A 34 éves spanyol támadó bajnokságot és ligakupát is nyert a Angliában, míg Sevillában a Király-kupát tette be a vitrinjébe, a válogatottal pedig 2012-ben európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Törökország után az Egyesült Arab Emirátusokba szerződött és ekkor úgy tűnt, már aligha fog ismét topligában bizonyítani, mígnem a 2005-06-os szezon után ismét a La Ligába szereplő, a másodosztály megnyeréséről gyakorlatilag az utolsó fordulóban lemaradó Cádiz szerződéssel kínálta, majd ingyen meg is szerezte őt.

Negredo több, mint három év elteltével térhet vissza szülőhazájába, a La Ligában 264 találkozón (Almeria, Sevilla, Valencia) 111-szer volt eredményes és mellé kiosztott 3 asszisztot is. 

A videóra kattintva megtekintheted Negredo legjobb pillanatait a La Ligában.


2020. augusztus 8. 13:11

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS