PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Óriási mélységben a katalánok, alighanem búcsút inthetnek

A bajnokság leggyengébb csapata ellen sem sikerült győzni.

Kiesési rangadót rendeztek a La Liga 34. fordulójában, és ugyan mindkét együttesnek – Espanyol és Leganés – csekély esélye maradt a bennmaradásra, rendkívül fontos volt számukra a három pont megszerzése. Tabellán elfoglalt helyezés ide vagy oda, a fogadóirodák szerint is a katalánok voltak a favoritok.

A pályán azonban semmi nem látszott ebből, az első félidőben egyetlen kaput eltalált lövést láthattak a televízió előtt ülők, mindkét gárda veszélytelen volt. A második játékrészben aztán felpörögtek az események, és megérkezett a várva várt gól is, ám nem a barcelonaiak részéről. Az 53. percben Jonathan Silva kapott remek keresztlabdát, majd magabiztosan a hálóba lőtt. A hátralévő időben ugyan voltak kisebb-nagyobb próbálkozások mindkét oldalon, a legnagyobb izgalmat egy kiállítás nyújtotta, a 88. percben a csereként pályára lépő hazai játékosnak, Jonathan Callerinek kellett elhagynia a pályát. Az Espanyol a vereséggel gyakorlatilag reménytelen helyzetbe került, a Leganés pedig kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, de rendkívül nehéz dolga lesz, ha előrébb szeretne lépni a tabellán.

A videóra kattintva megtekintheted a mérkőzés összefoglalóját.


2020. július 5. 19:32

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS