PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

A végén baj lehet, ha nem figyel a Madrid

Komoly pofonnal érne fel.

Úgy tűnik, minden remekül harmonizál a Real Madridnál. Zinedine Zidane alakulata átvette a vezetést a bajnokságában, zsinórban öt meccset nyert és hazai pályán fogadja a Celta Vigót, amely a Bernabéuban kötelező kűr kell, hogy legyen, már csak azért is, mert a szombati akadályt sikerrel vette a Barcelona, így jelenleg pontegyenlőség van a két fél között. Igen ám, csakhogy a galíciaiak mintha összeszedték volna magukat az új esztendőben, a vonal fölé kerültek - egészen tegnapig, mivel a Mallorca nyerni tudott az Alavés ellen - és a legutóbbi öt bajnokijukból csak egyet, a Valencia ellenit vesztették el. Igaz, csak egyet tudtak győzelemmel abszolválni, éppen a legutóbbi fordulóban, amelynek a Sevilla volt a kárvallottja. Ráadásul Julen Lopetegui csapata a 78. percig még vezetett, de előbb az elmúlt évek gólefelelőse Iago Aspas, majd a 91. percben az örök ígéret Pione Sisto volt eredményes.

Ami a blankók dominanciáját illeti, utoljára 2017 januárjában, egy kupameccsen tudott nyerni a Celta Madridban (akkor az kiesést ért a Realnak), a La Ligában viszont egészen 2006 novemberééig kell visszapörgetni a naptárat, amikor is még olyan nevek játszottak a királyiaknál, mint David Beckham, Ronaldo, Ruud van Nistelrooy, Roberto Carlos, Iker Casillas, de Sergio Ramos már akkor az együttes szerves részét képezte.

A mérkőzést élőben közvetítjük a Spíler2 TV-n. Részleteket itt találsz. 


2020. február 16. 13:35

Címkék: labdarúgás La Liga


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS