PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
A németek megtették azt, amit az olaszok nem
A németek megtették azt, amit az olaszok nem

Idegenben tudott nyerni a Borussia Dortmund a Slavia Praha ellen a Bajnokok Ligája második fordulójában. Nagyot hibázott a Napoli.

A cseh lapok előzetesen két hasonló stílusú csapat találkozóját várták, hiszen Lucien Favre és Jindřich Trpišovský csapata egyaránt támadó felfogású, bátor játékot játszat csapatával és összességben nem is kellett csalódnunk. Stanislav Tecl és Lukas Masopust is betalálhatott volna az első félidőben, Achraf Hakimi révén mégis a vendégek szerezték meg a vezetést a 35. percben, ugyanakkor talán mégsem érdemtelenül.

Annak ellenére, hogy akár már a 47. percben Jadon Sancho eldönthette volna a találkozót, a második játékrészben sem játszott a Slavia alárendelt szerepet, Tomas Soucek és Peter Olayinka is aktív volt, de a gól csak nem jött össze, sőt a nagy akarásnak nyögés lett a vége, mert a 89. percben szintén egy kontrát követően Julian Brandt passza után Hakimi duplázott. 

Így a németek a Barcelona elleni döntetlen után értékes három ponttal gazdagodtak, főként annak tudatában, hogy a csehek a múlt héten pontot csentek az Internazionale otthonában.

A másik kora esti találkozón a Napoli meglepetésre nem bírt a Genkkel, nagy szívességet téve ezzel a rivális Salzburgnak és Liverpoolnak. Az olaszok 4 ponttal egyelőre így is vezetik a csoportot két kör után.

BAJNOKOK LIGÁJA-CSOPORTKÖR, MÁSODIK FORDULÓ

E CSOPORT

Genk (belga)-Napoli (olasz) 0-0

F CSOPORT

Slavia Praha (cseh)-Borussia Dortmund (német) 0-2
G: Hakimi (35.p., 89.p.)


2019. október 2. 20:31

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS