PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Már nincs szükség Cristiano Ronaldóra

A Juventus az Ajaxot fogadja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóján. 

Talán nem árulunk el nagy titkot: A Juventus számára rendkívül fontos Cristiano Ronaldo játéka. A portugál klasszis idén 19 bajnoki gólja mellé kiosztott 8 gólpasszt is, ugyanakkor Massimiliano Allegri többször is pihentette, vagy sérülés miatt nem számíthatott rá. A torinóiak 2 vereséget számlálnak a Serie A-ban, mondanunk sem kell Ronaldo a Genoa elleni 0-2 és a hétvégi SPAL ellen elszenvedett 2-1-es vereségnél sem volt a csapat tagja (utóbbi esetben gyakorlatilag a kezdőcsapat összes tagja pihenőt kapott). A Bajnokok Ligáját nem kezdte jól. Megkapta pályafutása első piros lapját és rá nem jellemző módon mindössze 1 gólt szerzett a csoportkörben (egykori csapata a Manchester United ellen), a kieséses szakasz azonban egyelőre ismét róla szól: három meccsen négyszer is eredményes  volt. Az Ajax esélyeiről itt írtunk bővebben.

Nem mindegy az Ajaxnak, hogy Ronaldo melyik formáját veszi elő, ahogyan a Juventusnak sem. Halkan azért hozzátesszük: Ha az olaszok nem kapnak gólt, továbbjutnak. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját élőben közvetítjük. A közvetítés részleteit ide kattintva tekintheted meg.

A videóra kattintva megtekintheted a Juventus legjobb BL-pillanatait a 2018-19-es szezonban.


2019. április 15. 17:13

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS