PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Jürgen Klopp verhetetlen oda-visszavágós párharcok során
Jürgen Klopp verhetetlen oda-visszavágós párharcok során

A Porto meglepetést okozna, a Liverpool pedig idén nem csupán az ezüstéremre pályázik a BL-ben.

Az előző szezonban is találkozott egymással a két csapat, akkor a nyolcaddöntők során. Arra a párharcra biztosan nem emlékeznek vissza szívesen a Porto szurkolói, hiszen kedvenceik hazai pályán szenvedtek 5-0-ás vereséget, ezután a visszavágó már csak formalitás volt (0-0 lett a végeredmény Liverpoolban).

Egymás ellen korábban hat mérkőzést játszottak, és a portugál gárda egyszer sem tudott nyerni (3 döntetlen és 3 vereség). Az első mérkőzésen sem lesz könnyű megszerezniük az előnyt, hiszen a Vörösök az idei szezonban nem kaptak még ki hazai pályán, ráadásul Jürgen Klopp irányítása alatt európai kupamérkőzésen még soha nem szenvedtek vereséget az Anfielden.

A német mesternek hihetetlen statisztikái vannak a Liverpool kispadján oda-visszavágós párharcok során, hiszen minden alkalommal továbbjutottak eddig, bárki is volt az ellenfél – a két döntőt viszont elvesztették: a Sevilla (Európa Liga) és a Real Madrid ellen (Bajnokok Ligája) –, a Porto ellen pedig már másodjára sikerülhet ez.

A Portónak tehát nincs sok esélye, de idén már egyszer meglepetést okozott és továbbjutott az ellen a Roma ellen, amely számára az előző szezonban szintén a Liverpool jelentette a végállomást.

A mérkőzést élőben közvetítjük a Spíler2 TV-n, a részleteket ide kattintva éred el.


2019. március 28. 14:26

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS