PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Messiék szeme már a BL-serlegen van

A Barcelona Lyonba látogat kedden este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A Barcelonánál nem sok csapat jutott be simábban a csoportkörbe, holott a kvartettek kisorsolásakor sokan azt gondolták, hogy bár továbbjutnak a katalánok, a Tottenham Hotspur, Internazionale, PSV Eindhoven hármas rágós falat lesz. Messiék végül veretlenül, 14 pontot szereztek úgy, hogy az utolsó meccsen már tartalékosan "adhatták le" a döntetlent a Spursnek, mivel már korábban eldőlt, hogy a kvartett élén végeznek. A sorsoláskor a Manchester Cityt kétszer is megfricskázó Lyont kapták. A franciák szeretik idén elejteni a nagyvadakat, Memphis Depay vezetésével a PSG bajnoki veretlenségét is elvették, ugyanakkor 6 meccsükből csak 1-et (az első fordulóban a City ellenit) nyertek meg, 5 döntetlen mellett. Tehát veretlenek is egyben. Nézőpont kérdése, hogy ez jó vagy éppen rossz sorozat. A gránátvörös-kékek utoljára négy szezonnal ezelőtt nyertek BL-t - a Juventust győzték le Berlinben - tehát, ha nem szeretnék tovább nyújtani a rétestésztát, a Lyon nem okozhatna nagyobb problémát.

Hogy mire megy a két kiváló támadósor egymás ellen, az kedden este kiderül. Az Olympique Lyon- FC Barcelona mérkőzést élőben közvetítjük, amelynek részleteiről itt tájékozódhatsz.

A videóra kattintva megnézheted Messiék útját a legjobb 16-ig. 


2019. február 17. 16:51

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS