PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Csak a csoda segíthet a németeken a City ellen

A német-angol párharc harmadik felvonása következik szerdán a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Nem igazán volt Fortuna a Schalkéval a decemberi sorsoláson, bár mivel a Porto mögött lettek másodikak a csoportban, így talán nem is nagyon reménykedhettek kedvező párosításban. A németek relatíve könnyedén jutottak tovább az előzetesen legkiegyensúlyozottabbnak vélt "D"-jelű négyesből, mindössze a portugáloktól szenvedtek vereséget az utolsó előtti fordulóban Dragao Stadionban. A németek sikeressége a masszív védekezésben keresendő. 4 gólt kaptak csak, ami Borussia Dortmund után, a Juventusszal és a Manchester Uniteddel karöltve a második legjobb mutató volt a csoportkörben. Ebben az azóta már Monacót erősítő (?) Naldónak is nagy szerepe volt. A német csapat a bajnokságban abszolút szenved, hadilábon áll a gólszerzéssel, 22 meccséből mindössze 6-ot nyert meg, 11-et pedig elveszített. A City ezzel szemben, a PSG után a második legtöbb gólt szerezte (16), bajnokságban és a hazai kupákban is jól muzsikál. A formákat tekintve csoda lenne már az is, ha a Schalke akárcsak egy meccsen is ki tudna csikarni egy döntetlent, de ez a Bajnokok Ligája, ahol a meglepetés nem is akkora meglepetés. Külön pikantéria, hogy a Tottenham-Dortmund és a Liverpool-Bayern München párharcok után ez lesz a harmadik angol-német összecsapás a BL ezen szakaszában.

A Schalke legjobb 16-ig vezető útját a videóra kattintva megtekintheted.

Pep Guardiolát három szezonnal ezelőtt egyételműen a BL-győzelem megszerzése miatt igazolta a Manchester City. Ez egyelőre várat magára, az első lépést a Schalke ellen tehetné meg a manchesteri alakulat. Hogy mire megy a Schalke a BL egyik legfőbb várományosa ellen, azt szerdán élőben megnézheted a Spíler2 TV-n. A közvetítés részleteit ide kattintva éred el.


2019. február 17. 13:56

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS