PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Szoboszlai bombagólja is kevés volt, hogy győzelemmel nyisson a Salzburg

A tizenkilenc éves magyar kiválóság fantasztikus góllal ünnepelte ˝előrehozott˝ születésnapját a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Hazai pályán esélyesként lépett pályára a Lokomotiv Moszkva ellen a Red Bull Salzburg a Bajnokok Ligája A-csoportjának nyitómérkőzésén, ám nem indult jól a találkozó az osztrákoknak, Éder ugyanis már a 19. percbeneredményes volt, a vezetés pedig egészen az első félidő végéig ki is tartott, ekkor azonban az október 25-én 20. születésnapját ünneplő Szoboszlai Dominik villant és egészen fantasztikus találattal egyenlített. A második játékrészben is a hazaiak akarata érvényesült, Daka passzából Junuzovic talált a hálóba. Ekkor úgy tűnt, hogy a Salzburg behúzza a három pontot, Zsivogjadov beadását azonban egy védelmi hiba után a csereként beálló Liszakovics fejelte közelről Stankovic kapujába. A végjátékban az eredmény már nem változott, így Jesse Marsch csapata a továbbjutás szempontjából értékes pontokat vesztett hazai pályán.

A videóra kattintva megtekintheted Szoboszlai bombagólját és a meccs összefoglalóját. 


2020. október 22. 13:27

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS