PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   NÉZD VISSZA!   I   Spíler Extra

Két újonc, két nagyágyú – Nagy esélyesként vág neki a Chelsea a BL-nek

Tizenhetedik Bajnokok Ligája-szereplésére készül a 2011/12-es idény győztese.

Kupagyőztesek és újoncok, rutinos nagyágyúk és feltüzelt újoncok küzdenek meg a rájátszásért a Bajnokok Ligája E-csoportjában. A kvartett névsora a Chelsea, a Sevilla, a Krasznodar, valamint a Rennes együtteséből áll, és az erőviszonyok ugyan ismertek, de szinte megtippelhetetlen, melyik két csapat folytathatja majd a szereplést a csoportkör után, hiszen a Chelsea és a Sevilla játéka is akadozott az utóbbi időben, míg a Krasznodar és a Rennes magabiztosan teljesít hazai bajnokságában.

Nem kérdés, hogy a Chelsea a fő esélyes, a londoniak ugyanis már a 17. Bajnokok Ligája-indulásukra készülnek, a sorozatot pedig 2012-ben meg is tudták nyerni, míg 2008-ban a fináléban buktak el. A gárda komoly 'ráncfelvarráson' esett át a nyáron, óriási nevek érkeztek, a játék azonban időről időre továbbra is akadozik, leginkább a védelem megszervezésében akadnak gondjai Frank Lampardnak. 

A Sevilla legénysége hetedjére jut be a legjobbak közé, az indulást az előző idénybeli Európa-liga diadallal érte el. Szeptemberben már megmérkőztek a címvédő Bayern Münchennel is az európai Szuperkupa keretein belül, méghozzá a budapesti Puskás Arénában. A hosszabbítás okozta az andalúzok vesztét, akik remekül tartották magukat a bajorok ellen, és azóta is jól megy a szekér, bár a hétvégén csúfos vereséget szenvedtek a Granadától a La Ligában.

A Krasznodar és a Rennes egyaránt első BL-szereplésére készül, ami már önmagában is nagy siker, de persze a klubvezetők és a játékosok nem érnék be ennyivel. Biztosak lehetünk benne, hogy feltüzelt együtteseket láthatunk a pályán, ráadásul az újoncok egymás ellen mérkőznek meg az első fordulóban. 

A fenti videóra kattintva megtekintheted az E-jelű kvartett küzdelmeinek felvezetőjét.

Chelsea–Sevilla, kedd, 20.55, Spíler1 TV, ÉLŐ
Rennes–Krasznodar, kedd, 21.00


2020. október 20. 10:56

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS