PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
De Ligt: Nem Ronaldo miatt döntöttem így
De Ligt: Nem Ronaldo miatt döntöttem így

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus péntek délelőtt hivatalos sajtótájékoztató keretében mutatta be a média képviselőinek Matthijs de Ligtet.  

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a 19 éves holland tehetség ötéves szerződést kötött a torinóiakkal. A bemutatása során pedig az is kiderült, hogy a 4-es számú mezben szerepel majd. 

˝A négyes szám mindig különleges volt számomra, gyerekkorom óta ebben játszottam. Fontos öröksége van ennek a számnak a Juvéban, remélem, meghálálom a bizalmat – mondta De Ligt. – Van egy fotó, amelyen Juventus-mezben vagyok, nagyjából hat-hét éves lehettem. Akkoriban Fabio Cannavaro volt, akit a legjobban csodáltam. Mindig szimpatikus volt számomra ez az együttes, mindig szurkoltam a csapatnak.˝

A fiatal holland arról is beszélt, minek köszönhetően döntött a Zebrák mellett.

˝A Nemzetek Ligája-döntő után már biztos voltam abban, hogy ide igazolok, de Cristiano Ronaldo bókja is jólesett, amikor kérte, hogy jöjjek. Azonban nem emiatt döntöttem így. Nem titok: mielőtt aláírtam volna, telefonon beszéltem Sarrival, hogy kicsit megismerjük egymást. Ő az egyik oka annak, hogy a Juvét választottam. Rengeteg jót hallottam róla, kedvelem a filozófiáját és azt, ahogyan a védekezést szervezi.˝


2019. július 19. 11:55

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS