PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Jamie Vardy és Joao Moutinho is bekerült az év csapatába
Jamie Vardy és Joao Moutinho is bekerült az év csapatába

A Sky Sports összeállított egy alternatív álomtizenegyet a Premier League most lezárult idényének „elhanyagolt" legjobbjaival. A kezdőcsapatba csak olyan játékos került be, aki nem tagja a top6-ban végző együtteseknek.

KAPUS – Lukasz Fabianski (West Ham)
A 34 éves hálóőr ugyan csak a nyáron érkezett a Swansea-tól, de nagyon hamar sikerült beilleszkednie. Már az első évében a klub legjobbjának választották. A statisztikái pedig megmutatják: rá is szolgált erre. 

JOBBSZÉLSŐ VÉDŐ – Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace)
Wan-Bissaka mellett a Leicester Cityben futballozó Ricardo Pereira és a Wolverhampton kiválósága, Matt Doherty egyaránt bekerülhetett volna a legjobbak közé, hiszen kiváló egyéni teljesítményt nyújtott. Ezen a poszton tehát jócskán van alternatíva. A Palace 21 éves kiválóságánal azonban egyikük sem tudott több szerelést bemutatni, ahogyan senki más az egész PL-mezőnyben.

KÖZÉPSŐ VÉDŐ –Shane Duffy (Brighton)
Nehéz idényen van túl a Brighton, a gondokkal teli időszakban azonban mindig volt egy biztos oszlopa az együttesnek, a 27 éves ír Duffy, akit nem véletlenül választottak meg az év játékosának klubon belül. Duffy a harmadik legtöbb blokkot mutatta be a Premier League-ben, s ő tisztázott a legtöbbet fejjel. Mindemellett pedig ő szerezte a legtöbb gólt a védők közül.

KÖZÉPSŐ VÉDŐ – Fabian Schär (Newcastle)
A svájci védő mindössze 3 millió fontért érkezett a nyáron Spanyolországból, de az már most bebizonyosodott, hogy az egyik legjobb vétele volt a klubnak az utóbbi éveket tekintve. A statisztikái pedig tökéletesen megmutatják, hogy nélküle a következő idényben valószínűleg már nem az élvonalban futballoznának a Szarkák, akik a tizenhatból mindössze egy olyan mérkőzést nyertek meg, amelyen Schär nem kezdett. 

BALSZÉLSŐ VÉDŐ – Lucas Digne (Everton)
Ugyan ezen a poszton Andrew Robertson bizonyult a legjobbnak az angol bajnokság mezőnyében, ám nem kell messze utazni, hogy találjunk egy hozzá hasonló kivételes tehetséget, másik ígéretes jelöltet. Digne mindenkit lenyűgözött az első Premier League-szezonjában, temérdek helyzetet alakított ki, és szerzett négy gólt a tizenhatoson kívülről. Ezt csak Christian Eriksen tudta felülmúlni.  

JOBBOLDALI KÖZÉPPÁLYÁS – Ashley Westwood (Burnley)
Hullámzó idénye volt a Burnley-nek, amely sok mindennel próbálkozott év közben, hogyan tudna javulni. A csapat egyik motorja mindvégig a 29 éves Westwood volt, akinél nem volt szorgalmasabb középpályás a 2018/19-es versenykiírásban. Csapaton belül ő alakította a legtöbb helyzetet, és ő mutatta be a legtöbb szerelést. 

BELSŐ KÖZÉPPÁLYÁS – Étienne Capoue (Watford)
Ugyan Abdoulaye Doucoure veszélyesebb volt az ellenfelek kapujára, mint Capoue, ám a piszkos munkát mindig ő végezte el. Mondani sem kell, a francia volt a Watford egyik kulcsembere, a szereléseket tekintve pedig az első tízben szerepel a neve az egész Premier League-mezőnyben. 

BALOLDALI KÖZÉPPÁLYÁS – Joao Moutinho (Wolves)
A rutinos középpályás kiváló teljesítménye nagyban hozzájárult a Wolverhampton elképesztő meneteléséhez. A csapat remek szereplése ugyanis minden várakozást felülmúlt. Persze egy olyan kvalitású játékostól, mint Moutinho nyugodtan elvárható, hogy a védekező feladatok mellett a helyzetek kialakítását is segítse. Nem véletlen, hogy minden egyéni statisztikai mutatóban ott van a PL-élmezőnyben.

JOBBSZÉLSŐ TÁMADÓ – Nathan Redmond (Southampton)
Az angol gyakorlatilag újjászületett Ralph Hasenhuttl irányítása alatt. Hat gól szerzett és négy gólpasszt osztott ki, miután az osztrák átvette a csapat irányítását decemberben, de több különböző statisztikai mutatót tekintve is az egyik legjobb volt az idényben. 

BALSZÉLŐ TÁMADÓ – Ryan Fraser (Bournemouth)
Frasertől már korábban várni lehetett, hogy előbb-utóbb meghozza az áttörést. Nos, az idő ebben az évadban jött el. A skót hét gólt szerzett, és csak Eden Hazard osztott ki több asszisztot a teljes mezőnyt tekintve, mint ő – tizennéggyel zárt. Nem is véletlen, hogy klubjában megjutalmazták az év játékosa díjjal.

CSATÁR – Jamie Vardy (Leicester)
A leicesteri hős ugyan zárt már eredményesebb idényt is klubjával, a gólok azonban ezúttal sem maradtak el. Vardy 18 találattal zárta az idényt, és csak négyen tudták megelőzni a Premier League góllövőlistáján. Ám, amióta Brendon Rodgers átvette a csapat irányítását februárban, magasabb fokozatba kapcsolt. Az azóta eltelt időszakot tekintve senki sem volt eredményesebb nála. 


2019. május 15. 14:01

Címkék: labdarúgás Premier League


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS