PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
˝Ez nem úgy megy, hogy valaki átjön a MotoGP-ből, és könnyen átmegy a mezőnyön˝

Sebestyén Peti szerint az idén mutatkozott meg, hogy mennyire erős a Superbike. 

Idényösszefoglaló-magazinunkban ezúttal a Superbike volt terítéken, és nem is lehetett volna jobb szakértőt hívni a Supersport-kategóriában versenyző Sebestyén Petinél. Természetesen ezúttal is Jonathan Rea és Álvaro Bautista csatája volt a főszerepben.

˝Én nagyon örülök, hogy így alakult a szezon – kezdte értékelését Peti, utalva arra, hogy Bautista hengerelt az első pár futamon, aztán végül Rea győzött, nem is kis különbséggel. A britnek ez az ötödik világbajnoki címe volt zsinórban. – Most mutatkozott meg, hogy mennyire erős a Superbike és Rea. Ez nem úgy működik, hogy valaki átjön a GP-ből, és könnyen átmegy a mezőnyön.˝

Ugyanakkor fontos hozzátenni: amellett, hogy Rea varázslatos teljesítményt nyújtott, ezt a vb-címet Bautista ugyanúgy elveszítette, hiszen megvolt az esélye. Ennek okairól, és az idény legfontosabb momentumairól is beszélgettek a stúdióban ülők. A videóra kattintva mindezt megtekintheted.


2019. december 27. 15:30

Címkék: motorsport Spíler TV MotorsportHD projekt


Kapcsolódó anyagok








© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS

˝Ez nem úgy megy, hogy valaki átjön a MotoGP-ből, és könnyen átmegy a mezőnyön˝ / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   Bajnokok Ligája   I   SEHA Liga   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Elképesztő esések, hihetetlen pillanatok, égő motorok, földön fekvő pilóták, a 2019-es szezonban is óriási...
Magyar versenyzője is volt a mezőnynek, aki egyáltalán nem vallott szégyent első szezonjában.
Sebestyén Peti szerint az idén mutatkozott meg, hogy mennyire erős a Superbike. 
Még csak 26 éves, de már most számos rekordot megdöntött a Repsol Honda versenyzője, Marc Márquez, így nem is csoda,...


Mutatjuk a World SBK 2020-as szezonjának menetrendjét!
Óriási jelenetek, elképesztő fordulat, izgalmas percek várták egész évben a motorsport kedvelőit a SpílerTV-n! Az auto-motorsport exkluzív kínálata ...
Illusztris vendéget hívtak meg a szerda esti Barcelona–Real Madrid-rangadóra. 
Csütörtökön megtartották a már hagyományosnak mondható TOP50 Magyar Autóversenyző díjátadó gálát, melyen az év legjobban teljesítő pilótáit tüntették ...
Új menedzserrel vág neki a 2020-as Superbike-szezonnak Sebestyén Peti, Magyarország jelenleg egyetlen világbajnoki szériában versenyző gyorsasági ...
Megoperálták Marc Márquezt, a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának spanyol világbajnokát – írja az MTI.
Az utolsó futam után már a 2020-as idényre fókuszáltak a pilóták.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2020 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk

Powered by Neoport Core CMS