PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Szabó Krisztián gyorsan ráérzett Silverstone-ra
Szabó Krisztián gyorsan ráérzett Silverstone-ra

A magyar pilóta negyedik helyen áll az első nap végén.

Legtöbb ellenfelével ellentétben a ralikrossz-világbajnokság magyar tagja nem versenyzett korábban a brit pályán, ennek ellenére a szombati nap végén a negyedik pozícióban áll a köztes eredménylistán és egy ezredmásodperc híján a leggyorsabb kör is övé lett.

Az FIA ralikrossz-világbajnokság hétvégi 17 résztvevőjének többsége már versenyzett a szezon negyedik fordulója, a brit WRX helyszínén, Silverstone-ban, mikor a pálya 2018-ban bekerült a bajnoki naptárba. A kivételek közé tartozik az EKS magyar pilótája, Szabó Krisztián, aki szombaton vezetett először a Formula-1-nek is otthont adó nagy múltú pályán. A nap végére már egészen ráérzett a 972 méteres aszfaltos-murvás vonalvezetésre, a két kvalifikációs futam összesítése alapján a negyedik helyen áll.

„A szabadedzés nem sikerült valami jól, de soha nem szokott, ezért nem is lepődtem meg. Kissé csalódott voltam utána, annak ellenére is, hogy számomra új a pálya, a legtöbbeknek viszont már nem. A csapat jól szerepelt tavaly, de azóta sokat változott az autó, például új lengéscsillapítókat kaptunk, így nem nagyon tudtuk hasznosítani a beállításokat. Volt egy jó alapunk, de kicsit lassan sikerült megtalálnunk az összes beállítást. A szabadedzés után az első kvalifikáció sem sikerült túl jól, hetedik lettem, ami helyezésben nem rossz, viszont nagyon sok időt kaptam a szintén audis Bakkerudtól, aki harmadik lett” – kezdte napi értékelését Mattias Ekström csapatának pilótája.

„Tehát nem indult túl jól a nap, de szerencsére a Q2-ben sikerült rátalálni a jó beállításra, illetve én is változtattam annyit a vezetésen, hogy majdnem megfutottam a nap leggyorsabb körét. Sokáig én tartottam, aztán lemaradtam egyetlen ezreddel. Az eredményt nézve nem sikerült sokkal jobban, mivel hatodik lettem a Q2-ben, ez a hely viszont a holnapi Q3-ra nézve jobb, mint az ötödik, mert a pole-pozícióból kezdhetek. Összetettben két kvali után negyedik vagyok, a két Hansen és Bakkerud mögött, ami megint csak jó hír. Annak ellenére, hogyan indult a nap, most elégedett vagyok, belejöttem a végére.

Köztes eredménylista 2/4 kvalifikációs futam után (WRX, Nagy-Britannia): 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 100 pont; 2. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 87 pont; 3. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 79 pont; 4. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 75 pont.
Részeredmények: Q1: 7. Q2: 6.

A ralikrossz-vb silverstone-i, vasárnapi futamát élőben követheted a Spíler1 TV-n. A közvetítés részleteiről itt tudhatsz meg többet.


2019. május 26. 8:17

Címkék: motorsport Spíler TV MotorsportHD projekt supercars


Kapcsolódó anyagok








© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS

Szabó Krisztián gyorsan ráérzett Silverstone-ra / Spíler TV / Spíler1 TV / Spíler1 TV
PREMIER LEAGUE   I   LA LIGA   I   MOTORSPORT   I   NHL   I   Bajnokok Ligája   I   Spílerek   I   MŰSORÚJSÁG   I   Spíler Extra
Canet kicsúszott, de felállt a padlóról.
Valentino Rossi jókedélyűen, Marc Márquez pedig önbizalommal telve mondta el a véleményét a szombati napról.
Nagyon gyorsak voltak a harmadik szabadedzésen.
Furcsa „ítéletek" születtek a MotoGP Brit Nagydíjának második szabadedzésén.

A Superbike-világbajnokság Supersport kategóriájának magyar versenyzője, Sebestyén Péter minden tudnivalót elmond a MotoGP Brit Nagydíjának ...
A jelenleg futó idény tizenkettedik versenyhétvégéje következik.
Elképesztően gyors volt a francia versenyző az első szabadedzésen.
Az ausztrál túraautó-bajnokság újabb állomáshoz érkezett.
Silverstone-ba látogat a MotoGP mezőnye a hétvégén. Az idény tizenkettedik versenye következik.
A gyorsaságimotoros-világbajnokság jelenleg futó szezonjának tizenkettedik versenyhétvégéje következik. 
Az idei legjobb eredményét, a második pozíciót érte el a Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnokság 21 éves magyar indulója. Buxtehude nem volt a ...
Az olasz szerint a MotoGP nyári szünetében a Yamaha fejlődést mutatott be, és ezzel máris nagyobb lendületre képes, mint korábban.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10









© 2019 TV2 Zrt.
Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat | Kereskedelmi információk


Powered by Neoport Core CMS