500 Nm-es forgatónyomaték, 240 lóerős teljesítménnyel, annak bizony a fele se tréfa! De milyen motor adatai lehetnek ezek? Erre a kérdésre manapság már nem lehet olyan egyértelműen rávágni a választ, mint 6-7 évvel ezelőtt. Mármint azt, hogy biztos valami háromezres dízelről van szó. Mert nem biztos. És ezúttal nem mennék bele abba a sztoriba, hogy milyen elképesztő ütemben fejlődtek a dízelek az elmúlt tíz évben.

KÉPGALÉRIA

Meg abba az elkeserítő eszmefuttatásba sem, amely az idén kirobbant dízelbotránnyal - csúfnevén Volkswagen-botránnyal - kezdődik, és a dízelek kihalásának víziójával végződik. Legalábbis a személyautók szegmensében, ahol hamar a plug-in hibridek és a villanyautók veszik át a hatalmat, ezáltal pedig például a Tesla meg a Toyota óriásit megy. Na, majd meglátjuk. Valószínűleg egyébként ennyire nem lesz sarkos a dolog, de térjünk is gyorsan vissza tesztautónk 500 Nm-éhez! Pontosabban ahhoz, hogy miből is fakad ez a bődületes kraft.

Mert nem háromliteres, és nem is kettőfeles dízelből, hanem a kétliteres TDI duplaturbós változata az, ami ilyen jó erőben van. Bizony, a sornégyes kerregő nyomatékgörbéje félezer Nm-es csúcson táncol 1750-től 2500-as fordulatig. És máris érdemes leszögezni (a teszt alatt is többen kérdezték): nem, ez a motor nem tartozik a „trükkös szoftverrel” vezérelt dízelek közé. AdBlue adalékkal és SCR katalizátorral teljesíti az EURO6-os normát, tehát jelen állás szerint „nem bűnös, szabadon távozhat”.

A rettenetes erő hétfokozatú DSG váltón és összkerék-hajtáson keresztül jut el az aszfaltra, ehhez a motorhoz nincs más opció, de ne is legyen. Mert az első kerekeken egyértelműen gondot okozna ekkora forgatónyomatékot veszteségmentesen átvinni, az irányításra gyakorolt hajtási befolyásról nem is beszélve. A hátsó keréken jó volna, de olyan hajtáslánc ugyebár a Volkswagen csoportnál nincs „raktáron”, úgyhogy az egyetlen ésszerű megoldásként marad a 4X4, ami a VW hagyományoknak megfelelően 4MOTION néven fut. A váltó pedig olyan jó, hogy nem csak nagyon keveseknek jut(na) eszébe a manuális után sóvárogni.

Milyen a gyorsulás? Elképesztő! Ezt mondjuk a teljesítmény és nyomatékadatok alapján is megelőlegeztem, de nem gondoltam, hogy ennyire ütős! A legizmosabb dízel Passatnak mindössze 6,1 másodpercre van szüksége, hogy 0-ról 100 km/órára tekerje a sebességmérő mutatóját, és utána is döbbenetesen fürgén szalad felfelé. Tapadásvesztésnek padlógáznál sincs nyoma, az ötödik generációs Haldex hajtáselosztó gyors reakcióinak hála, a 18-as felniken feszülő 245-ös gumik még vizes úton is tökéletesen állják az elforgató erőt.

Szükség esetén egyébként majdnem teljes mértékben a hátsó tengelyekre tud jutni a nyomaték, ami nagyon jól jön például akkor, ha kövér gázzal kell kikanyarodni egy beláthatatlan kereszteződésből. Az összkerék-hajtás okozta súrlódási veszteséget pedig ilyen nyomatékáradatban észre se lehet venni, ráadásul a kisebbik turbónak hála már egészen alacsony fordulaton is rendesen érezhetjük a hátunkon a Newtonméterek szívmelengető tolóerejét.

Fogyasztás? Nos, a kategória kétliteres (illetve a 2,2-es) dízeleinek viszonylatában egy kicsit sok. Ekkora erő, 1,6 tonnás tömeg, összkerékhajtás és automataváltó mellett viszont nem rossz. 8,6 litert mértünk úgy, hogy a tesztút nagyobbik részét városi forgalom tette ki, és dugóba is nagyjából olyan gyakorisággal kerültünk, mint egy átlagos budapesti autós. Tehát elég gyakran. Na meg az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy 500 Nm-rel a talpa alatt az ember gyakran nem tudja megállni a játékot, miként azt sem, hogy egy röpke sprinttel könnyedén „felszálljon az előtte elsuhanó zöldhullámra”. Ez pedig a normálisnál jóval több kövér gázadást jelent - ha eddig nem lett volna egyértelmű.

Autópályán egyébként mindössze fél literrel eszik többet, mint a 150 lovas, elsőkerekes változat. 6,5-6,7 litert kortyolgatott el 100-on, amely egyértelműen elismerésreméltó érték. A városi étvágy már kevésbé, ami 9 liter körül alakul, és igazából ezzel van a gond. Még pontosabban azzal, hogy hidegindítás után sajnos elég hosszú ideig 10 liter körüli számokat mutatott a fedélzeti számítógép, mert a kétliteres TDI még dízelviszonylatban is elég lassan melegszik be. Így a sok rövid ciklus relatíve sokat rombol a fogyasztásán. Szerencsére vagy sem, a start-stop rendszer sem várja meg az üzemi hőmérsékletet, simán leállítja a ketyegőt bemelegedés közben is. Ez tehát nem egy szerencsés tulajdonság, de meglepődni nincs okunk, hiszen azt már régóta tudjuk, hogy a dízelautó elsősorban nem azoknak való, akik ide-oda szöcskéznek rövid távokon, és 5-10 percenként megszakítják útjukat. A nagy utazóknak viszont sokkal inkább, és náluk ez az autó is 7 litert fog enni, tehát alig többet, mint a száz lóval szerényebb, elsőkerekes változatok.

A hétfokozatú DSG prímán ismeri az atomdízel lelkivilágát, akkor is remek a fokozatválasztás, ha lassan poroszkálunk, és akkor is, ha „haladósan” hajtunk. Az igazán kritikus pillanatokat azonban e kettő átmenetekor, azaz a vezetői stílus hirtelen megváltozásakor szoktuk átélni, de a DSG-vel ez is elég simán megy. Erő van dögivel, a hajtás négy kerékkel megy, a váltás pedig nagyon profin, így aztán félelmetesen nagyokat lehet lépni a 240 lovas dízel Passattal. A kormány mögötti váltófülekkel való kapcsolgatás is a várt élményt hozza, de nem csak örömszerzésre jó a manuális közbeavatkozás lehetősége, hanem arra is, hogy korrigáljuk az automata tévedéseit.

Igaz, ilyen jóformán csak akkor fordul elő, ha maga a vezető is bizonytalan, egyik pillanatról a másikra gondolja meg magát, aztán újra meg újra…, és össze-vissza ugrál a gázpedálon. Nincs az az automatika, mi ezt le tudná követni.
Mindazonáltal, az is idekívánkozik, hogy a 150 lovas változathoz társított hatfokozatú DSG munkája még ennél is jobban tetszett. Az egyébként nagyon áldásos AUTO HOLD szorításából azonban mindkettő elég butácskán szabadul. Olyan, mintha egy kicsit túlkalibrálták volna a megindításhoz szükséges erőt, így a kelleténél nagyobb rántás tapasztalható elindulásnál. Legalábbis annál erősebb, mint ami ebbe a kifinomult miliőbe illik.

Ez az autó ugyanis nem csak bitang erős, hanem hátborzongatóan precíz, gondosan kidolgozott és minőségi is. Minden ezt sugallja, ami körülvesz, tökéletes összeszerelés, finoman járó kapcsolók, biztonságos puffanással becsapódó ajtók, szép és jó tapintású anyagok mindenfelé, a szokásos műszeregység helyett pedig egy gyönyörű grafikájú TFT kijelző világít a kormány mögött. Emellett a középkonzol érintőképernyője is tökéletes, profi a zene, és a vezetéssegítő asszisztensek tudása is csúcsszínvonalat képvisel. A helykínálat minden dimenzióban hatalmas, a csomagtér is elég nagy és igényes kárpitozású, de térfogatban és variálhatóságban persze nem olyan praktikus, mint a kombié.

Továbbá, a nagy hosszanti kiterjedés és a négyajtós kasztniból adódó rövid fedél miatt a pakolhatóságot sem lehet összehasonlítani a puttonyoséval. A nyitás és zárás azonban itt is motorosan történik, és láblendítésre is megy a dolog, ha mindkét kezünk tele volna és még a távirányítón sem tudnánk megnyomni a gombot. Sőt, a csomagtartóban található egy gomb, amelyet megnyomva előbújik a vonóhorog a lökhárító mögül. Ennek visszazárása már nem teljesen automatizált, kioldás után tehát kézzel vagy lábbal kell visszalökni, de annyi baj legyen, a megoldás így is bámulatos. Lenne még mit mondani, de korábbi Passat Variant tesztünkben elmeséltem már mindazt, ami ezen a téren szóba jöhet, felesleges volna elismételni, itt úgyis minden megtalálható.

Érdemesebb arról beszélni, hogy mennyibe kerül ez a szépség. Nos, mint már említettem, a 240 lovas dízelmotor csak összkerékkel és hétfokozatú DSG-vel érhető el, továbbá a legmagasabb (Highline) felszereltségi csomag is mindenképpen jön vele. Ez így 12,8 milliós alapárat jelent, de tesztautónkban annyi extra volt még, hogy egészen 17,5 millióig szökött a konkrét konfiguráció ára. Nagyon csípős, igen. És nagyon sokat is tud. És igen, ez mégsem olyan, mint egy Audi. Mégpedig azért nem, mert a konszern nem is akarja, hogy olyan legyen. Mert kínosan ügyelnek arra, hogy a négy volumenmárka (Audi, VW, Seat, Skoda) imázsban jól elkülönüljön egymástól, miközben tudásban nagyjából ugyanazt adják. Csak az apróságokkal, a jelentéktelennek tűnő, ám az összbenyomást mégis befolyásoló eszközökkel ravaszul operálnak a VW-csoportnál.

A szigorú hierarchia és a játékszabályok értelmében márpedig a Volkswagennek tilos az Audi vadászterületére lépni, ezért nem lesz soha olyan egy VW Passat, mint mondjuk egy Audi A4 vagy A6. Pedig 17,5 millióért már igen jópofa Audit is lehet kapni, de ha tesztautónk minden tulajdonságát beikszeljük (mert persze be lehet) egy A4-es konfigurátorában, akkor még magasabb végösszeggel találjuk szembe magunkat.

Mert igenis lehet a hiúságunkra, a státuszunk szimbolizálására, a büszkeségünkre és a márkaimádatunkra építve plusz milliókat kihúzni a zsebünkből – már akinek. Ezért drágább egy Audi és olcsóbb egy Skoda. Peig a Passat ugyanolyan jó autó, mint egy A4-es, de a fent vázoltaknak köszönhetően mindannyian érezzük a különbséget: az Audi valahogy mégiscsak a „jobb”, de nem (csak) azért, mert drágább. Mindez tehát egy profi arculatépítés és imázs-gondozás eredménye, amiből a VW-csoport évtizedek óta nagy sikerrel profitál. Feltehetően épp eleget ahhoz, hogy a csip-csupnak éppen nem nevezhető, várhatóan euró-tízmilliárdokat (!) felemésztő dízel-ügy miatt se kelljen rászámolni a vállalatra. Pedig ez a kis dízelficam még nekik is többévnyi nyereségüket viszi majd el.

teszt és fotó: Bancsi Gábor

árak, felszereltség