március 29.
Auguszta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
TESZTAUTÓ
A teltkarcsú és a kisportolt
Mazda6 Sportkombi AWD és CX-5 G192 teszt

A Mazda két modellel igyekszik kiszolgálni azokat, akik sokoldalúbb autóra vágynak, mint amit egy szedán vagy egy ötajtós kompakt tud nyújtani. A PR szövegek általában az aktív, sportos életmódot szokták emlegetni eme vásárlóközönség fő jellemzőjeként, és SUV-vel, nagytermetű kombival, vagy ennek kicsit emelt, (ál)terepesített változatával szokták szédíteni őket. Harapnak is a csalira, nagy királyság mostanában az ’esz-jú-ví’, azaz a szabadidő-autó, meg minden ahhoz hasonló.

Mazda CX-5 G192
KÉPGALÉRIA

Naná, hogy a Mazdának is van ilyenje. Természetesen a CX-5-ről van szó, a terepesített kombi műfajt viszont (egyelőre) nem vállalták be. Tettek azonban egy óvatos lépést az egyetlen kombi modelljük „szabadidősítésének” irányába, hiszen most már nem csak a CX-5-ből, hanem a 6-os Sportkombiból is létezik összkerekes változat. De csak a kombiból. És a lépés nem csak ezért óvatos, hanem azért is, mert kizárólag dízelmotorral, automataváltóval és csúcsfelszereltséggel társítható az AWD. Na persze, a jóval "szabadidősebb" CX-5 esetében sem alapértelmezett az összkerék, hiszen az említett aktív életmódú vásárlói kör egy jelentős részének tulajdonképpen nem is annyira aktív az élete, inkább csak úgy tesznek, mintha az lenne. Ők egyáltalán nem akarnak összkerékhajtást.

Mazda6 Sportkombi CD175 AWD
KÉPGALÉRIA

A csapat másik felének azonban számít az efféle technikai finomság, és értékelik annyira az összkerékhatjás előnyeit, hogy hajlandóak is áldozni rá. De mit kell itt áldozni? Nos, elsősorban kifizetni a plusz százezreket a vételárban, és többet tankolni a kúton. Másodsorban pedig elfogadni, hogy egy ilyen hajtáslánc nem csak nagyobb biztonságot és jobb menettulajdonságokat ad, hanem bonyolultságából adódóan nehézkesebb is, mint egy sima első- vagy hátsókerekes. Ez pedig nem csak a fogyasztáson, hanem az autó viselkedésén is érezteti hatását. Csak nem mindegy, hogy mennyire. Miképpen az sem, hogy mekkora a vételár- illetve a fogyasztástöbblet. Láttam már jó és rossz példákat is. Vannak olyan összkerekes autók, amelyeknél alig érezni az említett negatív hatásokat, és vannak, amelyeket nem tudok jó szívvel ajánlani. Az Mazda6 Sportkombi AWD és a csúcs CX-5 a szerencsésebbek táborába tartozik - és azok közül is a legjobbak közé.

IMG_4294 (Custom).JPG

Mindkét tesztautónk összkerekes, automata, csúcsfelszereltségű (és barna) volt. A CX-5 azonban ezúttal nem dízellel, hanem a kettőfeles benzinessel állított be hozzánk, ami összkerékkel és automataváltóval társítva… nos, sok jót nem ígért a fogyasztás terén. Aggódtam is, hogy csúnyán fogja vedelni az ólommentest, aztán kellemesen csalódtam, mert közel sem volt annyira iszákos, mint gondoltam. Másfél literrel evett többet, mint a 2,2-es dízellel szerelt kombi 6-osunk, ennél pedig egyértelműben nagyobb differenciára számítottam. A CX-5 tesztátlaga 9,1 liter lett, míg a 6-os kombié 7,6. Mindkettő jó, a 6-ostól mondjuk elvártam volna egy fél literrel kevesebbet is, de így sem lehet bántani ezért az eredményért.

IMG_4329 (Custom).JPG

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a CX-5 tesztútja nagyobb arányban tartalmazott autópályát, míg a 6-osnál a fogyasztásromboló városi kilométerek voltak túlsúlyban, sok-sok rövidke úttal tarkítva, amelyeken ugyebár a dízel fel sem melegszik az üzemi hőmérsékletre. De kár lenne ennyivel letudni a csekély különbség indoklását. Annál is inkább, hogy – a 6-ossal ellentétben – a sztráda nem kifejezetten ajándék a CX-5-nek fogyasztás szempontjából, hiszen magasabb és kicsit idomtalanabb is a kasztnija, gumiabroncsai pedig valamivel ballonosabbak is. Szóval egyszerűen az jön ki a végén, hogy a kettő-feles benzines relatíve nem fogyaszt rosszul. Autópályán egyébként GPS szerinti 130 km/órás átlagsebességgel (óra szerint ez 133) 8,8 literes részeredményt mértünk, klímával.

IMG_4319 (Custom).JPG

Ez akkor is sok, hiszen a dízel jobban fogyaszt? Nem való ide „nagy” benzines, jobban passzol a dízel? Nos, ezzel nehéz vitatkozni. Tényleg jobban passzol. De nem sokkal. A kivételesen gyorsan bemelegedő benzinessel ellentétben az lassan éri el az üzemi hőmérsékletét, ami rövid távokon gyakran autózóknak nem jó, sem a fogyasztás, sem a motor élettartama szempontjából. Ezen kívül csúnyább a hangja, és bár a nagy nyomatékból való megiramodást csak egy kétszer ekkora szívó benzines tudná felülmúlni, van a G192-nek két olyan tulajdonsága, amely részben kárpótol. Itt van mindjárt az azonnali gázreakció, ami a dízelről ugyebár egyáltalán nem mondható el, ezen kívül alacsony fordulaton is feltűnően erős a benzines - persze nem annyira, mint egy feltöltős motor.

IMG_4322 (Custom).JPG

Summa summárum, a CX-5 így sem lett rakéta, de érezni rajta, hogy erősebb gép dolgozik benne, mint egy átlagosabb kivitelben. Kereken 8 másodperc alatt futja a 100-as sprintet, míg a dízelnek ehhez 9,4 szekundum kell. Legalábbis automataváltóval (kézivel egyébként 8,8), de az összehasonlításban az automatát kell alapul vennünk, a G192-t ugyanis csak azzal szerelik.
És az összkerekes 6-os Sportkombit is, amelynek sprintideje fél másodperccel marad el az elsőkerekes tesóétól, gázolajból pedig a gyári adat szerint fél literrel kér többet annál, ami a valóságban is megállja a helyét.

IMG_4587 (Custom).JPG

170 kilóval nehezebb, mint egy kézi váltós, kétezres benzines, de a 420 Nm-es nyomaték megteszi a magáét, úgyhogy ez a 6-os is jól megy. Érzésre nem mondanám meg, hogy összkerekes. Köszönhetően elsősorban annak, hogy az automatikus (tehát nem állandóan mind a négy kereket hajtó) AWD rendszer gyorsan és egyszerre finoman teszi a dolgát, és nem érezhető lassulás az automataváltó reakcióidejében sem. Tehát nem kell feltűnően sokat várni a megindulásra, amikor üresből D-be vagy R-be toljuk a választókart. A hatfokozatú automata egyébként jó, nem kiemelkedő, de nem is kritizálható. A dízel 6-os esetében talán annyiban mégis, hogy gyakran feleslegesen magasan tartja a fordulatot, de szerencsére kéznél van a megoldás: a kormány hátulján lévő füllel gyorsan és egyszerűen észhez téríthetjük. Szintén nem eget rengető hiányosság, de legalább opcióként kínálhatnának auto hold funkciót, ami egyik Mazdában sem érhető el.

IMG_1459.JPG

A kormányzás a márkára jellemzően pontos, és a futómű hangolása is remek mindkét autóban. A 6-os rugózása még kényelmesebbnek érződött, mint a korábban tesztelt változatoké, pedig ez is hatalmas, 19 colos felniken gördült, és mindeközben a kitűnő kanyarstabilitás sem csorbult egy jottányit sem. A sportos karakterű kombi vezetése kifejezetten élvezetes, a CX-5 alkatából adódóan (természetesen) még a kettőfeles benzinessel sem nem tud ekkora örömet szerezni. Földúton vagy széttöredezett, hepehupás aszfalton való csapatásban kárpótol, ebben a műfajban értelemszerűen jobb, mint a 6-os. A CX-5 vezetése leginkább a könnyedséggel jellemezhető, azonnal otthon érzi magát az ember a vezetőülésben, könnyű vele parkolni, tökéletesen lehet érezni a kasztnit minden dimenzióban, pedig az efféle behemótokban ez általában nem így van.

IMG_4324 (Custom).JPG

Mindkét tesztautóban szállítottam kerékpárt, és családdal való hosszabb utazásban is volt részük. Ebből a szempontból (is) mindkettő remekül szerepelt, de helykínálatról, ergonómiáról, praktikumról, infotainmentről, extrákról, valamint a ráncfelvarrás mibenlétéről szóltam már korábban a faceliftes dízel CX-5, illetve a csúcs benzines 6-os kombi tesztjében. Kritizálható tulajdonságok vagy hiányzó felszerelések tekintetében pedig legutóbbi 6-os tesztben meséltem, bár csak röviden, hiszen alig van olyasmi, amit a negatívumok között lehet említeni. Ugyanez igaz a CX-5-re.

IMG_4305 (Custom).JPG

Lássuk végül, hogy mi mennyi! Talán meglepő, talán pont nem az, hogy ez a két autó 200 ezer forint híján ugyanannyiba kerül. A dízel 6-os kombi 10,7 millió, míg a nagyobbik benzinessel szerelt CX-5 10,5 millió forint az itt tesztelt kivitelben. És milyen érdekes, hogy a behemót az olcsóbb. Mert benzines, a 6-os kombiéval megegyező dízelmotorral már 11,2 millió lenne (ceteris paribus). Ha nekem támasztanák a kérdést, hogy melyiket választanám, akkor a 6-os kombira mutatnék. Már ha e kettő közül kellene rábökni az egyikre. Ha viszont a teljes Mazda étlapról választhatnék (kivéve MX-5), „szigorúan” 10 millióig, akkor pedig ez lenne a nyertes: Mazda6 Sportkombi G192 AT.


teszt és fotó: Bancsi Gábor

műszaki adatok, árak, felszereltség

2015. november 4. 10:05




KÖZÖSSÉG