A versenypálya után hétköznapi közlekedési eszközként is kipróbáltuk a legerősebb Peugeot 208-ast, a GTi-t. Ahogy az első találkozás után sejthető volt, a zsivány jelmezbe öltöztetett kisördög nem csak rosszalkodásra jó, hanem remek társ a hétköznapokon is. Tehát ezúttal nem a gyorsulás hajszolásából állt a tesztút, bár kár lenne tagadni, hogy az 1,6-os turbóban lakó 200 lóerős teljesítmény és a 275 Nm-es nyomaték csábítása időnként ellenállhatatlan volt.

KÉPGALÉRIA

De amikor csak a töredékét használtam ki a motor erejének – ahogy a legtöbb lerótt kilométeren -, akkor is jó volt érezni, hogy a talpam alatt van az ülésbelapító erő. 60-70-nel, hatodik fokozatban poroszkálva valahol 1300-1500 között kószál a fordulatszámmérő mutatója, de ott is nagy erő van az 1,6-os turbóban. Ráadásul a gázpedál érzékeny, az autó pedig pehelykönnyű (1160 kg), tehát elég pár pillanatnyi lazítás a jobb lábunkon, és máris könnyen gyorshajtónak minősülhetünk. Mindemellett a mutatós kis GTi nem csak a járókelők tekintetét vonzza, hanem a rendőrök figyelmét is felkelti, tehát tényleg érdemes vigyázni a gázzal.

Ennek megfelelően figyeltem is nagyon, egy éles bevetésen dolgozó lézerfegyveres előtt elhaladva mégis bizonytalan voltam, hogy a sebességem nem esett-e bele a „bűnös” tartományba. Megkérdeztem hát tőle, hogy hányadán állunk. Elsőre azt mondta, hogy nem tudja megmondani: „nézd csak a monitoromat, percenként kb. hármat bemérek, nem emlékezhetek mindre” – indokolt. Teljesen érthető – gondoltam -, de azért utolsó próbálkozásként rá is mutattam a 208 GTi-re, hogy erről a kocsiról van szó. Mire ő: „ja, ne aggódj, erre biztos emlékeznék”.

Mert a 208 GTi-n ennyire egyértelműen látszik, hogy valami csodabogár lehet: szélesített kerékjárati ívek és küszöbök, míves alufelnik, mögöttük pirosra festett féknyergek virítanak. A módosított rajzolatú hűtőrács alatt egy piros vagy fehér színben válaszható díszléc (esetünkben pont a kasztni színével egyező), hátsó tetőspoiler és krómozott tükörházak. Odabent is folytatódik a sportos hangulatú körítés, igényes bőrkárpitozással és sportülésekkel.
Már pár nap alatt nagyon hozzám nőtt ez az izgalmas és egyben kellemes autó. „Pedig túl erős” – fogalmazzák meg sokan a kritikát. Hát persze, hogy az! Ez a lényeg. Mindenki tudja, hogy egy ekkora autóba 80 lóerő is elég, de a GTi nem a szükséges minimumot célozza meg, hanem az élményt. Akkor meg „veszélyes” – jön a következő próbálkozás a kis méregzsák savazására. De a GTi – sok hasonszőrű társával egyetemben – nem az.

Ugyanolyan biztonságos, mint bármelyik jól felszerelt 208-as. Légzsákok, jó törésteszt, ABS, ESP - mi kellene még? Természetesen mindez csak normális vezetővel igaz, és igen, egy ilyen abnormális autó kormánya mögött is ülhet normális vezető. A ’80-as évek legendás 205 GTi-je! Az tényleg gonosz és életveszélyes volt a maga 900 kilójával, a mai aktív és passzív biztonsági berendezések híján. Természetesen korunk gyermekével, a 208 GTi-vel sem lehet bármit megcsinálni büntetlenül, de ha a 205 GTi-hez viszonyítom, akkor kijelenthetem, hogy „bolond-biztos”.

Aki még ezek után is kötekedni akar vele, az általában előhúzza a magas fogyasztás lapot. De ezen a próbálkozáson is csak mosolyogni tudok: az erejéhez képest kitűnő, de még az átlag kisautókhoz képest is jó a 208 GTi fogyasztási eredménye. Főleg városban használtuk, kevés szabad tereppel higítva, és 7,4 liter lett az eredmény. Hogy ez jó-e 200 lóerőért, 275 Nm-ért és 6,8 másodperces gyorsulásért cserébe? Mi az, hogy jó?! Príma! Mármint ennek a tudásnak az állandó meglétéért és rendelkezésre állásáért, nem pedig annak állandó kihasználásért, hiszen akkor természetesen magasabb étvágyról lenne szó. (És egyben olyan vezetőről, akinek zárt osztályon a helye.) Országúton csöndesen (tehát szabályosan) haladva elvan 6 literrel, autópályán pedig nagyjából 7-8 litert kér száz kilométerenként. Tehát fogyasztásból is jelest kap a 208 GTi.

De a kisimított, kényelmes poroszkálásból térjünk vissza a sportos vezetéshez, elvégre leginkább ezt igyekszik szoláglni ez az autó. És nem csak az 1,6-os feltöltős motor adja az élményt, hanem van minden más, ami még szükséges a mosolygáshoz. Kivéve persze a hátsókerék-hajtást, ami ugye itt eszünkbe sem jut, hiszen ebben a kategóriában csak elsőkerekesek vannak. A rugók és a lengéscsillapítók viszont természetesen keményebbek, mint más 208-asokban, a nyomtáv elől egy, hátul két centivel szélesebb, a gumik pedig alacsony, kemény oldalfalú, széles fajtából valók – 17 colos méretben. Pontosan és gyorsan kapcsolható a váltó, erősek a fékek. Nagyon jól irányítható a GTi, közvetlen és pontos a kivételesen pici kormány, amelynek szép bőrburkolat feszül a markolatán. Csak egy baj van vele: ahogy az eddig tesztelt 208-asokban, itt is kitakarja a műszeregység egy részét, amelyet mellesleg indokolatlanul távol helyeztek el a vezetőtől. Ezen kívül a számokat és rovátkákat szellősebbre is szerkeszthették volna, ahogy az órák mérete is lehetne nagyobb, mert az egész felület elég zsúfolt - egyébként nagyon szép a pirosan izzó keret.

A felszereltségi lista sok-sok jóval kecsegtet, egyedül a xenon-fényszóró nem szerepel rajta. Van viszont bőrkárpitozás, ülésfűtés, navigációs rendszer, kétzónás automata klíma, tolatóradar, elektromos ablakok, behajló tükrök, miazmás… Az opciós listán érdekesség a 90 ezerért rendelhető „parkoló-automata”, amely a kormányt tekergeti helyettünk párhuzamos beálláskor. A tesztautóban is volt, kipróbáltuk, szépen dolgozik. 150 ezer forintért panorámatetőnk is volt, sőt, még matricát is rendelhetünk rá, például kockás versenyzászló mintásat - én jobban örültem a matrica nélküli változatnak.
Mindez 5,9 millióért, azaz 200 ezerrel olcsóbban a Fiesta ST-nél, amely bár papíron valamivel gyengébb valamivel, mégis legalább ilyen ütős vezetési élményt és még vadabb megjelenést nyújt

teszt és fotó: Bancsi Gábor

Árak