Az autóimádók kábítószere tulajdonképpen a benzin. A sok benzin. Akárcsak a tiltott bódítók, feldobók és nevettetők, ez is méregdrága, de legalább legális. A gyorshajtás már nem az, viszont gyomorszorítóan gyorsulni nem büntetendő tevékenység. Ahogyan egy 6200 köbcentis V8-asból előtörő gurgulázó hangot élvezni sem bűn. És akinek némi benzin is csörgedezik az ereiben, annak bizony sokat megér egy olyan autó, ami mindezt megadja. Például jelen tesztünk alanya, a Camaro Convertible. Ráadásul nem is kerül olyan sokba, és nem is eszik olyan sokat, mint azt elsőre gondolnánk…

KÉPGALÉRIA

„…Szeretném, ha tudnád, hogy mi most Las Vegasba tartunk, azzal a céllal, hogy rátaláljunk az Amerikai Álomra… Ezért béreltük ezt az autót. Ez az egyetlen módja ennek a dolognak. Fel bírod fogni?!!”  - mondta Duke az anyósülésről a hátul utazó stopposnak Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című regényében. A Johny Depp által alakított főszereplő egy divatos New York-i sportújságnak írt. Ez a lapkiadó „gondoskodott a szobafoglalásról, éppúgy, mint a méretes, nyitott, vörös Chevroletről, amit Kaliforniában béreltünk… végül is profi újságíró vagyok; szóval kötelességem hozni a sztorit, akár jó, akár rossz” – elmélkedett Hunter S. főhőse a sivatag közepén száguldozva.

Nos, én szállodaszobát nem kaptam, nyitott Chevit óriási V8-as motorral és '70-es évekbeli amerikai életérzéssel átitatva viszont igen! Hirtelen és váratlanul jött el hozzám a Camaro Covnertible, de pont a legjobbkor! Nyáron, remek időbeli ütemezéssel és kitűnő időjárásban. A regény sivatagi helyszíne helyett mi a Balaton-felvidéken autóztunk, és az agyament sztorival ellentétben a mi bőröndünkben nem kábítószer-arzenál lapult, hanem pár napi váltóruha, fényképezőgép és bankkártya. Utóbbin gondolatban „elhatároltam” cirka 35-40 ezer forintot, abból kijön vagy 85 lityó 98-as benzin (tudniillik a Camaro a magas oktánszámot szereti), annyi csak elég lesz - gondoltam.

És mint végül kiderült, jóval többre is elég volt, mint terveztem: 720 kilométert furikáztunk össze ebből a mennyiségből! Egy gyors osztás után rögtön látjuk, hogy ez 11,8 literes átlagot jelent. Nem elírásról van szó, hanem ahogy az elején említettem, nem is zabál feltétlenül olyan sokat ez a 6,2 literes, kéttonnás (!) szörnyeteg… Persze csak ha okosan használják, és nem kínozzák városi zsúfoltsággal, mert azt 25 literes étvággyal bosszulja meg. A szabad terepet és a hosszú, egyenletes szakaszokat viszont imádja, és mi pontosan ilyen körülmények között használtuk. Nem mondom, hogy a Camaro egy ökológiai kímélő-központ volna, de egy 6,2 literes benzines motortól, amely két tonnát cipel és automataváltón át dolgozik…, nos, bátran mondhatjuk ezt nagyon szép eredménynek.

Bármilyen hihetetlen, 100-130 között elautózva Badacsonyba 10,4 litert mért a fedélzeti számítógép. Nagyon szolid országúti cirkálás során pedig volt, hogy 8,5-9 literrel is beérte az óriásmotor 100 km-en. Köszönhettük ezt többek között annak, hogy ha nincs szükség nagy húzóerőre, akkor leállítja magát az egyik hengersor – mellesleg jól hallhatóan mordul egyet, amikor újra beröffen. De hogy lett a 9-10 literből végül 11,8? Hát úgy, hogy vannak dolgok, amit nem lehet (és nem is kell) megállni: bolond lettem volna nem élvezni azt a 405 lóerőt és 556 Nm-es nyomatékot, ami a V8-asban rejtőzik!

És bolond lettem volna nem padlógázzal megelőzni némelyik 50-nel totyogó, félig alvó, ráérős sofőrt a főúton. Bő két másodperc leforgása alatt a kiinduló 50 km/óra helyett már 100 fölötti értéket rajzolt a szélvédőre a head up display, miközben bölény módjára ordított a nyolc henger és fújtattak a kipufogók. Csak ezekre a röpke gyorsulásokra változtattuk vadállattá a többnyire 2000-es fordulat alatt, nyugisan járatott V8-ast. És ez pont elég volt ahhoz, hogy felkapják a fejüket a kormány mögött bóbiskoló holtkórosok.

De egyáltalán nem kell padlógáz a vérpezsdítő hangélményhez, már az alapjárat környéki gurgulázás is gyönyörű, bár ezt inkább csak terhelés alatt, azaz gyorsításnál hallani rendesen. Az indításra viszont biztosan odakapja a fejét az egész környék. Olyan hörgéssel és horkantással kel életre a V8-as, mint a mélyen alvó ember, aki egy rémálomból riad fel. Mondják, olvastam, hogy az automata Camaro hangja és húzóereje nem olyan lenyűgöző, mint a kézi váltósé. Nos, nekem olyanhoz nem volt szerencsém, úgy is mondhatnánk, nem rontott el, szóval nem panaszkodom. Egyértelmű, hogy a bolygóműves automata nagyon távol áll mondjuk a DSG váltó színvonalától, de azért nem is mondanám sutának. Nem hét vagy nyolc, hanem „csak” hatfokozatú, és a nagyobb fordulatra érkező visszaváltásoknál kér egy kis felkészülési időt, hogy összeszedje magát, de itt ez valahogy egy cseppet sem zavart. A kormány mögötti fülek billegtetésével azért magunk is kapcsolhatunk, amivel csodás gázfröccsöket csalhatunk elő a motorból, de megint csak: kapcsolgasson, aki akar, én inkább élveztem a zavartalan suhanást, ha már egyszer automataváltós példánnyal volt dolgunk.

Még ezzel a nem egészen 21. századi váltóval és a kupéhoz mérten 200 kilós többlettel is 5,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra a böhöm nagy kasztni, és 250 a vége. Semmi több nem kell. Turbófeltöltő? Ugyan már…, egy amerikai izomautónál eszedbe ne jusson ilyesmi, megold mindent a hatalmas lökettérfogat.

Felemelő érzés a Camaro-t vezetni, főleg nyitott tetővel. Biztonságot ad az óriási erőtartalék, amit nem kell mindig használni, elég a tudat, hogy a hosszabb autósorok előzésekor nem kell majd sokat mérlegelni. A futómű inkább kényelmes, mint sportos, akárcsak az ülések. Az első és hátsó tengely közötti súlyelosztás majdnem fele-fele, ennek köszönhetően nem tolja az orrát a gyorsabbra vett íveken sem, de így sem egy kanyarvirtuóz a Camaro Convertible. A kasztni érezhetően csavarodik, úgy érezni, hogy nincs ínyére a tempós kanyarodás, de ezzel a nagy vassal valahogy nem is vágyik az ember sportos ugrabugrálásra. Tényleg nem. Jobban esik a nyugodt autózás, időnként megbolondítva egy kis gyorsulással, hogy felfrissüljünk, mint amikor nagy hőségben való pihenés során néha a csap alá dugja a fejét az ember.

A kormánymű sem közvetlenebb és kommunikatívabb, mint egy átlagos autóban, mellesleg a volán ugyanaz, mint bármelyik Chevrolet-ben, tehát akár egy Aveo-ban is találkozhatunk vele. De semmi baj, jó a markolata, szép a piros cérnával varrt bőrbevonat, akárcsak az ülések és az ajtók piros-fekete bőrkárpitozása. A műszerfal dizájnja az első generációs Camaro formavilágát idézi, ízlés kérdése, hogy tetszik-ea retro. Nekem bejön.

Hála a hatalmas kasztninak és a 285 centis tengelytávnak, hátul is egész jól el lehet férni. Az első üléseken országúti városi tempó mellett nem zavaró a menetszél lehúzott ablakokkal, országútra érve már lehet, hogy kellenek az ablakok, szélfogó nincs…, de ez egy kabrióban egyébként sem lehet téma. Aki nem szereti a légmozgást, az ne vegyen nyitott kocsit, és a nyitott Camaro-ban van szellő, ez biztos. De jól esett a 40 fokos hőségben…
A tetőszerkezet nyitása és zárása sajnos egy kicsit körülményes. Bár elektromotorok mozgatják a hatalmas vázra húzott ponyvát, de a szélvédőkeret felső részénél van egy retesz, amelynek zárása elég nagy kézi erőt igényel. Mivel azonban nem egy női autóról beszélünk, részemről ezzel sincs gond.

Az összehajtogatott tető a 328 literes csomagtartó felső részébe kerül, ezért csak akkor indulhat a lenyitás, ha ott be van húzva az elválasztó elem, ezzel biztosítva, hogy a tető nem feszül rá a poggyászra. Kicsit macerás, de megszokható, csak azt kell előre eldönteni, hogy sok csomagot akarunk vinni, vagy nyitott tetővel autózni. Egyébként pár napi cuccunk könnyen elfért az összehajtott tető mellett is, szóval a dolog abszolút élhető. Az egyetlen, ami nem tetszett az autóban, az a kézzel bepattintós, szélein betűrős, hatalmas műanyag burkolat, amit a tető lenyitott állapotában – elvileg – fel kell szerelni, bezárt tetővel pedig összehajtogatva, egy tokban pihen a csomagtartóban. Ezen kívül nem találtam semmi kivetnivalót az autó tervezésében.

Csodálatos érzés egy nyitott Camaro-val róni az utakat, és hagyni, hogy a gyerekek is részesüljenek ebből az élményből. „Apa, jól felzúgott a motorja” – mondta a kislányom, egy-egy rövidke gyorsítás után, nála is kisebb fiamnak pedig fülig ért a szája, amikor a mélygarázs falai által felerősítve hallhatta a V8-as horkolását. Nem csak nekem és nekik tetszett a piros csíkokkal ellátott fehér színű izomautó, hanem természetesen az utcán is mindenki a nyitott Camaro-t csodálta.

Amelynek itthoni ára 14,7 millió forint. Mennyi?! Kérdeztek vissza többen - láthatóan ledöbbenve. És nem azért, mert túl soknak találták, hanem épp ellenkezőleg: kétszer ennyire számítottak. Igen, a Camaro Convertible ára nem olyan horrorisztikus, mint az egy lapon említhető (tehát legalább 400 lovas és szép nagy) német konkurenseké – azok vételárából általában két Camaro is kijön.

Esetünkben az automata jelentett 600 ezres pluszt, ezen kívül még két 150 ezres tétel emelt az áron – mellesleg én maradnék a kézi váltónál. Fenntartás? Nyilvánvalóan nem olcsó, de a többiek sem esznek kevesebbet, és ne felejtsük el, hogy a 6,2 literes V8-as az a motor, amely elmegy a világ végére, és lehet, hogy túlél majd mindannyiunkat. Tovább is van még: a kupé változat kézi váltóval 13,2 millió – én azt venném.

teszt és fotó: Bancsi Gábor
Műszaki adatok