VIDEÓK ADÁSOK SÉFEK A MŰSORRÓL SMS-KVÍZ ELSŐ ÉVAD
Tőlük vettünk búcsút a Séfek Séfe harmadik hetében


A Séfek Séfe konyhájából folyamatosan fogynak a versenyzők, minden nap egy-egy csapatból elbúcsúzott egy leendő Séfek Séfe győztes jelölt. Nézd meg, ezen a héten kinek törtek derékba az álmai! 

Hétfőn Barbi mondott búcsút a műsornak, a főztje alapján a séfek neki nem szavaztak több bizalmat a konyhában.


Kedden Kozi búcsúzott a Séfek Séfe műsorától, az öntörvényű lány fogásával voltak legkevésbé elégedettek a séfek.


A verseny azonban egy óriási fordulattal folytatódott. Szabó Péter nehéz döntést hozott: búcsút intett a feketék csapatától, én önként távozik. A távozása oka nem más, mint az, hogy beteg a nagymamája, és ápolnia kell őt.


Szerdán újabb versenyző búcsúzott a Séfek Séfe versenyétől, Blanka egy olyan feladat során vérzett el, amely ráadásul közelebb is állt hozzá. Hogy mit mondott a versenyző a kiesése pillanatában, az a videóból kiderül!


Emília és Ági nem tették fel időben a tányérjaikat a futószalagra, ennek pedig igen komoly következményei lettek. Habár csak Emília búcsúzott volna a versenytől, így Frigyes két versenyzőjét is elvesztette.



Emília és Ági megsértette a Séfek Séfe szabályzatát, így távozniuk kellett a versenyből. A többi versenyző teljesen ledöbbent ettől a bejelentéstől, hogy mind a két lánynak haza kell mennie. A videóban érzéseikről kendőzetlenül és kisípolás nélkül mesélnek most a versenyzők!

Pénteken Gabi távozott a versenyzők közül a Séfek Séfe konyhájából.

Korhatár: 12 év

Címkék: krausz gábor   wolf andrás   séfek séfe   vomberg frigyes   sefek15   sefek_cikk

2019. október 27. 8:00


KÖZÖSSÉG








© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS