Videók ADÁSOK MI VAAAN?! Hírek Versenyzők Nánázsia Extra SMS-KVÍZ I. évad
Összes videó Extra videók Kimaradt jelenetek Adások Mi vaaan?! Hírek Versenyzők Nánázsia Extra SMS-kvíz I. évad

Mi vaaan?!: Az egyik pár ma menni Magyarország


A helyiek vendégszeretetének hála az előző éjszaka az indiai csövezésekhez képest luxi körülmények között telt a pároknak. Mondjuk van is mire rápihenni: ez az utolsó előtti hét utolsó napja, ma véget ér a medálok gyűjtögetése, kiderül, kik jutnak tovább egyenes ágon a döntőbe. A többi három párnak hajszáznia kell, a leglassabb pedig repülhet is haza.

Ideje virítani, kinek hány medálja van, utána a tegnap szerzett ládákat is kinyithatják.

Vecáéknél öt medál van, szépen felszívták magukat, és ha már idáig eljutottak, szeretnének ott lenni a döntőben is.

Ugyanennyi érmük van Zsuzsáéknak is, egyelőre tehát holtversenyben vannak. Zsuzsa szerint kicsit későn kaptak rá a medálszerzésre. Kandiban ott a zabszem, amiért Veca tőlük vett el egy medált Bariék helyett, nem igazán érti, miért juttatják előnyhöz folyton egymást – lehet, neki még mindig nem esett le, hogy szövetségeknek általában ez a lényege.

Gáspárénak kilenc medáljuk van, szépen belehúztak a visszatérés óta. Zsolti óriási reményeket fűz a láda tartalmához:

„Ha ebbe' van a szorzó, akkor itt mindenkinek vége van!”

Zsolti a hajszára is fel van készülve, tegnap még kempózott is!

azsia-teljes_25_frame_9570.png

„Negyedóráig így voltam, és akkor kaptam valami olyasmit, hogy a döntőbe bekell mennem!” – ez a döntőre befeszítő póz remélhetőleg nem csak az izmokat savasítja, de ma is csodát tesz.

Bariék érmeinek lassan érdemes lenne behozni egy pót kempingasztalt is: 14 medáljuk van, jár is a taps. Szerettek volna bizonyítani egymásnak és az otthoniaknak is, Gréta úgy látja, ez össze is jött:

„Egymást húztuk, mint egy zipzár.”


Ez Dávidnak sem csak egy sima mezei verseny, hanem egy „párkapcsolati kimittud” volt.

Nóri elárulja, hogy tegnap Vecáék értek be először, így megkapják a hatodik medáljukat is, ráadásul döntést kell hozniuk: valakiktől elvehetik a tegnap szerzett ládát – bár nem ők kapják meg, viszont ez kiváló lehetőség kicseszni valamelyik párral.

„Az lenne a jó, ha Bariéktól venné el!” – Zsolti ezek szerint eddig tök másik műsort nézett, hiszen a Barissza Testvériség idáig egyelőre sziklaszilárd volt.

Kandit felpiszkálta, hogy Vecáék a párok közül mindig Grétáéknak kedveznek:

„Szerintem ez nem taktika, ez óvoda!” – Zsolti is helyesel, ő is Bariéktól venné el a ládát, mert hát amúgy is van nekik belőle egy raklapnyi.

Ábel nem vétózza meg a döntést, de arra már felgyúrta magát lélekben, hogy ha nem Grétáék ládáját cápázzák be, fel kell készülniük arra, hogy hajszára mennek. Végül Gáspárék dobozát einstandolják, úgyhogy az ő sorsul a jelenlegi éremszámuk alapján megpecsételődött, a mai hajszamezőnyben már biztos ott vannak.

Evelin nem lepődött meg, Zsolti viszont nem érti a logikát, hiszen, ahogy „a magyar mondás tartja”:

zsoltiidezet.png

„Van ilyen mondás?” – teszi fel az egyébként jogos kérdést Nóri. Hát, a netes keresés egy találatot sem dob erre, max. azután fog, ha kikerült ez az epizódismertető.

Kandiban vérnyomását már megint felvitte, hogy Bariék és Vecáék ennyire egy húron pendülnek:

„Gondolom a nyereményt is megfelezitek majd…”
Veca nem érti, miért feleznének, hiszen semmiféle egyességet nem kötöttek. Ábel szerint a többiek indokolatlanul dobálóznak a sportszerűség fogalmával, ugyanis ez egy játék, nem az olimpia, mindenki igyekszik hátráltatnak mindenkit.

Nóri Zsuzsáék ládájába néz bele először: egy kő van benne… és a duplázó! Ezzel már tíz medáljuk van, de még mindig kevesebb, mint Grétáéké, szóval édes kevés, a sokadik alkalommal is mehetnek hajszára.

Grétáék ládája következik: tökre üres, marad a 14 medál. Mivel nem náluk volt a duplázó, még bármi lehet.

Vecáék jönnek: ha legalább nyolc medál lesz a dobozban, egy rapid párbajon dől el, hogy Bariék vagy ők mennek-e hajszázni. A láda csurig van éremmel, de még így is csak 13-ra nő a medálmennyiség, Grétáéknak mákjuk van, automatikusan tovább jutottak a döntőbe.

azsia-teljes_25_frame_30285.png

Gréta könnycsatornái felrobbannak a hírtől:

„Szíven szerint abban a pillanatban őrjöngtem volna, üvöltöztem volna, és szerintem a szőnyegen fetrengtem volna örömömben! ˝

Az elszántság ellenére teljesen K.O. az eredménytől, ez élete egyik legjobb pillanata:

„Annyira megrökönyödtem azon, hogy végre valaki azt mondja nekem, igen, te érdemes vagy valamire, te érdemes vagy arra, hogy itt legyél.”


Gréta azelején tartott a többiektől, de nagy erőt adott neki, hogy volt egy olyan pár, mint a Vecáék, és ha haza mennek ugyanúgy kedvelni fogják egymást. Tiszta szívből reméli, hogy a Vecáék visszajönnek.

„Imádlak.” – úgy tűnik, az imádat Vecáék oldaláról is kölcsönös.

Kandi saját bevallása szerint még véletlenül sem kárörvendésből, de úgy megnézte volna, ahogy a Barissza Testvériség tagjai egymással párbajoznak, de hát erről az élvezetről most le kell mondania, pedig:

„Jó buli lett volna!”

A mai hajszán tehát Gáspáréknak, Vecáéknak és Zsuzsáéknak Szukatej egykori királyának kell különböző ajándékokat gyűjteniük. Indul a hajsza, aki utoljára ér a befutóba, azonnal kiesik.

„Hagyjad Evelin, hadd szaladjanak, nekünk a taktika más!” – Zsolti egyelőre nem érti, a többiek miért sprintelnek egy egyértelműen időre zajló játékban:

„Minek futnak? – Mert bolondok...”

Az első megálló a Chankiri School, megindul a vad stoppolás. Ábel úgy van vele, hogy ha ez az utolsó napjuk, akkor mindent kiadnak, ami a patronban van. Zsuzsáék is szeretnének erőn felül teljesíteni, de a sofőrjük egyelőre bénázik.

Evelin parákban van, hogy ha az iskolába kell menni, tuti megint tanulós feladat lesz, ott Zsoltinak vége lesz, mint a botnak, nem fog menni neki:

„De! Iskolában mindig kettest kaptam! Kettest, egyest,kettest, ez nem jó?”


A lazaság úgy tűnik, működik, mert Gáspárék érnek leghamarabb a küldetéshez. Az első feladatuk, hogy a kókuszokat megtisztítsák, feltörjék, majd a levükkel színültig kell tölteniük két poharat. Ha felszolgálták a frissítőt a házigazdáknak, megkapják a következő küldetés helyszínét, valamint az első, királynak szóló ajándákot, ezt egészen az utolsó küldetésig cipelniük kell.

Jól sikerül a küldetés: nem csak Zsolti ismerkedik meg a kókusszal, de az első becses ajándék is megvan, amire Evelin csak ennyit bír mondani:

„Oh my god!”


Ez bizony egy megboldogult disznó feje tálácán.

azsia-teljes_25_frame_45327.png

Evelinnek már sokszor volt dolga malaccal, Zsolti szerint pedig ráadásul szerencsét fog hozni, meg hát más kötődése is van a családnak a sertésekhez:

„Azért azt se felejtsük el, hogy édesapád hentes és mészáros! Azért azt ne felejtsük el! Ilyen bizonyítvánnyal rendelkezik Győzike!”


„Büszke is vagyok rá, mert amikor volt a disznóvágás, ő volt az első, aki elszaladt! A végére jött vissza enni.”


Közben Vecáék és Zsuzsáék is befutnak.

Vecáéknál gyorsan megtelnek a poharak, indulhatnak is a disznófejjel felszerelkezve.
Kandiék nehezebben boldogulnak a kókusztöréssel:

„Gyere, mert megöllek!”
– biztatja Zsuzsa a meglékelt kókuszdiót.

Kandi szemében azért a napszemcsin keresztül is bőven látszik a lobogó őrület, miközben a kókuszt henteli:

Végeznek, de Zsuzsának gyanús, hogy nem látták Gáspárékat, így a harmadik helyre tippeli magukat, amivel sajnos nem lőtt mellé.

Veca nagyon büszke Ábelre, és alá akar tenni Zsuzsáéknak:

„Meg akarom előzi azt a két nőt. Le akarom törölni az arcukról azt az önelégült mosolyt!” – és szeretné boldognak látni Grétát majd mikor beérnek.

Amíg a többiek valahol az ájulás és az infartkus között agonizálnak, Bariék kéz a kézben romantikáznak egy tradicionális kőtemplomnál, ami Dávidot is megihleti:

„Nekem akkora kő eset le a szívemről, Bari, mint amekkora kövek vannak itt!”

Gréta most nagyon örül, hogy együtt tolják ezt a szekeret, tudta előre, hogy jó páros lesznek. 14 medált szereztek, és egyszer sem hajszáztak, úgyhogy bármi lesz, ők már végig viszik ezt a játékot.

Dávid a szentély előtt ünnepélyesen bejelenti, hogy akkor most kérjenek áldást a döntő előtt, Gréta fel is veszi az áldáskérő pózt:

azsia-teljes_25_frame_60113.png

„Azt kérem ettől az úriembertől, aki itt ül törökülésben, hogy kísérjen még minket a következő egy hétben. Nem azt kérem, hogy nyerjük meg a versenyt… – Gréta azért közbevág, mert ő inkább mégis azt kérné, ha lehet. Dávid hálás, mert mióta ide jöttek, sokkal bölcsebbek és vékonyabbak. Tiszta haszon!

Gréta rövidre fogja: ő egészséget kíván maguknak és minden csapatnak, és nyerni akar.
Dávidból kibukik a szerelmi vallomás:

„Nekem tényleg Te vagy a csupa nagybetűs nő. Én soha nem tudok amellett elmenni, hogy te nem csak egy erős nő vagy, hanem az igazi partnerem.”


Dávid szerint a legnagyobb győztesei ők maguk.

Egy dologban viszont kamuzott neki Dávid: azt mondta nem beszélt Gréta apukájával, de mégis!

Dávid eltűnik az egyik kőtömb mögött, de csak azért, mert letérdelt, végre lánykérés lesz.

– Remélem, hogy felmegy az ujjadra!

– Akkor kérdezd már meg!

– Hozzám jössz feleségül?


Az ugrálás Grétául valószínűleg igent jelent, úgyhogy meg is történik a meggyűrűzés.

Dávidnak nagyon kemény volt öt hétig őriznie a titkot:

„Már nem bírtam tovább a zokniban tartani a gyűrűt!”

Gréta magán kívül van:

„Úgy jöttünk ide, mint egy szerelmespár, és eltelt öt hét, és úgy fogunk hazamenni hogy család lettünk!”

Na de vissza az izzadó párokhoz. A második küldetéshez is Zsoltiék érnek először. Csak annyi infót kaptak, hogy Puhai Somsa házát kell keresniük. Csakhogy a faluban egy lélek sincs, de végül találnak egy férfit, kitől 99 tojást kapnak, ezt is magukkal kell vinniük a disznófej mellé.

„Nemár, nem húsvét lesz itt!” – Zsoltinak nincs kedve az ipari mennyiségű tojást hurcolni.

De ez még nem minden: találniuk kell a közelben egy családot, akiknél mind a 99 tojást meg tudják főzni. Ha ez kész, kinyithatják a borítékot is kiderül, hová kell vinniük az eddig kapott ajándékokat: a virágfüzért, a malacfejet, a füstölőket és a 99 tojást.

Mákjuk van, nagyon gyorsan találnak egy családot, akiknél megfőzhetik a tojásokat. Vecáék is találnak egy főző helyet egy óriási vájlingal, amiben egyszerre meg tudják főzni az összes tojást.

Zsuzsáék továbbra is a kieső bronzérmes helyen kullognak:

„Bennem azt érzést erősítette a tojásfőzés, hogy tulajdonképpen sehanyadikok nem vagyunk.”
– Zsuzsát idegesíti, hogy nem látja a többieket, Kandival is bunkózik.

Grétáék Nóriak is elújságolják a friss gyűrűzést. Gréta egyelőre elteszi a gyűrűt, és csak akkor fogja elővenni, ha Vecáék érnek be nap végén, és együtt megünnepelhetik.

Mindhárom páros elindul stoppolni a főtt tojásokkal. Most a játékosoknak vissza kell menniük a parkba, és el kell helyezniük az ajándékokat a kijelölt helyeken. Minden ajándékot más-más helyszínre, egy-egy templomromhoz kell elvinniük, amik persze nem egymástól öt méternyire találhatóak.

Stoppolás közben megye az esélylatolgatás, Evelin sem szurkol a Barissza Testvériségnek:

„Annak örülnék, ha kiesnének a Vecáék. A nagy barizás... Visszanyalna a fagyi!”

Azonban egyelőre úgy tűnik, nem teljesül a kívánsága, ugyanis Vecáék érnek a parkhoz leghamarabb, mögöttük szorosan Zsuzsáék. Ábelék a disznófejet és a füstölőket már el is helyezték méltó helyre.

Veca viszont már elhasználta a mai életenergiája nagyrészét, szinte folyamatosan Ábel mögött lemeradva kocog:

„Ha nem futok, az nem azért van, mert lusta vagyok, oké?”

„Még csak egy malacfej van itt, Zsuzsi” – Kandiban a disznófej látványa felébreszti a reményt, hogy még jók lehetnek időben.

Zsuzsa közben majdnem beszed egy gerinctörtést:

„Jól vagy? – Nem, rohadtul nem, az isten fáját!” – szerencsére a kezdődő agyvérzésen kívül nincs komolyabb baja.

Zsolti az ajándék elhelyezése közben politiológiai megfigyeléseket tesz:

„Itt Thaiföldön nagyon szeretik a királyokat, ugyanúgy, mint ami hazánkban vannak ez a köztársasági elnök, én is nagyon imádom a köztársasági elnökünköt , ők meg a királlyal vannak így.”

Vecáék hasítanak, azonban Ábel tojásai lecsúsztak, odahívja a lemaradt Vecát segíteni, de már mindketten kivannak, nagyjából bármilyen félmondattól azonnal berobban a lőporos hordó:

– Gyere légyszíves!
– De hát látod, hogy itt vagyok!
– Jó, akkor segíts, rakd föl!

Vecának elege van már Ábel stílusából, az ajándékok helyének megtalálása minden párost lehozott már az életről.

Kandiék nem találják a következő helyszínt, Zsuzsa már lassan a végrendeletét tervezgeti:

„Ha meghalok, a sírfeliratomon a következő legyen:”

ZSUZSAESELY.png

„Hogy ennyi mindent elvinni a királynak: tojást, disznófejet, virágfüzért… Kicsit túl sok már ez!” – Zsolti szerint még egy hosszú hétvége előtti bevásárláshoz is sok lenne ennyi cucc, nemhogy a hajszára.

Eközben Veca még mindig stabilan Ábel mögött három méterrel sprintel:

„Szívem, megőrjítesz, nézd már meg, neked milyen hosszú a lábad!” – mondjuk Ábelnek pontosan csak egyszer kéne bevárnia, hogy ne maradjon le.

„Hát nem egy ironman vagyok!”

Ábel jobbnak látja nem húzgálni az oroszlán bajszát:

„Attól féltem, hogy mint egy piros lufi egyszer csak ki fog durranni a feje.”

Gréta kívánsága végül teljesült, Veca és Ábel már ott vannak a döntőben, elsőként érnek vissza.

Veca le is dől picit ennek örömére, Ábel nagyon büszke rá:

Dávidék és Vecáék is Zsuzsáékat tippelik a második helyre, mivel Zsolti nem egy futó olimpikon, szerintük ezen fognak elvérezni.

A tippjük helyes Zsuzsa és Kandi futnak be második helyre, ők mér a döntőben.

„Három napszúrás és négy stroke…” – összegzi a napot Zsuzsa, beszéd közben pedig azzal a lendülettel
kishíján ki is leheli a lelkét. Ez már a sokadik hajsza, amit sikeresen letoltak.

Kandi örül, hiszen az elején őket nevezték a leggyengébb párnak, ehhez képest meg itt vannak, szerinte náluk többet senki senki nem izzadt a döntős helyért, az biztos.

Gáspárék is megjönnek, ez az utolsó befutásuk. Nincs bánkódás, Evelin úgy van vele, hogy kipörgették magukból a maximumot, Zsolti pedig örül, hogy ilyen emberekkel versenyezhetett. Már ő is szervezi az after:

„Én meghívtam mindenkit mihozzánk, a Gáspár Birodalomba disznóvágásra és kaja-pia szimfóniára.”

Evelinnek leesett a kő a szívéről, többet nem kell küzdeni, de sokat fejlődtek minden szempontból:

„Annyit profitáltunk ebből az egészből min jó sok év alatt az életünkből.”


Búcsúzóul Zsolti még utoljára méltatja a Zsuzsa személyiségét: úgy érzi, mintha már régről ismernék egymást, de persze a szép belső mellett a külső sem törpül el számára:

„És a bulád!”

Gáspáréknak véget ért a játék, a többiekre viszont extra izgalmas napok várnak, úgyhogy holnap tali ugyanitt!

Korhatár: 12 év

2019. szeptember 27. 21:18



Kapcsolódó anyagok
Nézd meg az Ázsia Expressz 2 győztes párosának Best of videóját! tovább
Gáspár Evelin hálás az Ázsia Expressznek, aminek köszönhetően megváltozott a világról alkotott képe. Szerinte nem az értékes dolgokkal és... tovább
Gréta és Dávid életüknek két nagy pillanatát is az Ázsia Expressz 2-ben élték meg. Az egyik maradandó emlék, amikor Dávid megkérte szerelme... tovább
Zsolti elkezdett angolt tanulni, de más különórákra is jár. Zsuzsa felajánlotta segítségét a korrepetálásban, de félreértések közepette végül... tovább
Grétának és Dávidnak sajnos mindig meggyűlt a bajuk a szállás kereséssel, ezért a páros úgy gondolja, hogy ők voltak az Ázsia Expressz földönfutói. tovább
Evelin szerint Zsolti sokszor csak nehezítette a feladatok teljesítését azzal, hogy nem vette komolyan azokat, fontosabb volt inkább az, hogy másokat... tovább
Gréta mindig szeretteivel együtt nézte vissza a fél évvel korábban felvett Ázsia Expressz 2 adásait, szerinte ennek köszönhető, hogy újra közelebb... tovább
Zsuzsa úgy érzi, hogy az Ázsia Expressz versenyének elején igencsak undok volt Andival és a többi párossal, ezért ódzkodott attól, hogy vissza... tovább
Zsolti ismét megdicsérte Zsuzsa tökéletes alakját, de a csinos híresség tudja, hogy Zsoltinak csak a szája jár, ugyanis soha nem csalná meg feleségét. tovább
Adás előtt: Veca már rögtön a különkiadás elején tisztázta, hogy miért érkezett a forgatásra szerelme, Ábel nélkül. tovább



© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS