szeptember 23.
Tekla, Líviusz

Belépés


MŰSORAINK VIDEÓK TELJES FILMEK TELJES ADÁSOK MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS TV2 INFÓ
APÁK GYESEN
Apák gyesen - Gáspár Lacival - 1. rész
Laci számára a legnagyobb kihívást a főzés jelentette. Bevallása szerint édesanyja mellett korábban még az étel kiszedését sem neki kellett végeznie. A gyerekeknek húst sütött, azonban ő már éhen maradt, mert a saját adagját sikeresen odaégette.

Gáspár Laci élete 2004 óta hatalmas változáson ment keresztül. A magánéletben két házassága is kudarcba fulladt, azonban egyik sem volt értelmetlen, hiszen két gyönyörű gyermeket köszönhet nekik. Mirjam nagylánya már 11 éves, kisfia, Lacika pedig 3 és fél éves. Laci lányát teljesen egyedül neveli, kisfia pedig a hét nagy részében szintén vele van. Laci legnagyobb segítsége édesanyja, Éva néni és testvére Szimonetta. Laci megrögzött rendmániás, viszont a háztartási munkák közül szinte semmit nem csinál. Minden otthoni munka édesanyjára hárul, illetve a gyerekekre is ő vigyáz, amikor Laci dolgozik. Most Laci édesanyja és húga nélkül maradt otthon a két gyermekével. Ráadásul jobb karja gipszben van, mert korábban egy bokszedzés alkalmával eltörte a kisujját.

Laci számára a legnagyobb kihívást a főzés jelentette. Bevallása szerint édesanyja mellett korábban még az étel kiszedését sem neki kellett végeznie. Ő csupán elfogyasztotta az elé tett finomságokat. Laci a saját konyhájában még a serpenyőt és az olajat is hosszas keresgélés után találta meg. A gyerekeknek húst sütött, azonban ő már éhen maradt, mert a saját adagját sikeresen odaégette.
Lacika desszert gyanánt házi készítésű eperlekvárt evett, majd egyszer csak kiköpte a magokat, mert szerinte a Nagymama nem engedi, hogy epret egyen. Ekkor Laci pánikba esett, hogy mi van, ha Lacika allergiás az eperre. Bochkor Gábortól kért engedélyt, hogy felhívhassa édesanyját. Végül kiderült, hogy Lacika nem allergiás, csak összekeverte a cseresznyemagokkal az epermagokat.
 

Nézd meg Apák gyesen videóját!

A műsorról: A műsorban egy- egy sztárcsalád életét forgatja fel Bochkor Gábor. A műsor azt mutatja be, hogy mi történik, ha a háztartáshoz és a gyereknevelés mindennapjaihoz nem sokat értő ismert apuka három napra magára marad a gyerekeivel, miközben felesége, egy wellness szállodában pihen. Az apák külön listát kapnak, amin az anyukák felsorolják a gyerekek és a háztartás körüli napi teendőket, sőt egy tiltó listát is be kell tartaniuk, segítséget pedig nem hívhatnak. A három nap alatt minden percüket nyomon követik a kamerák, így az aggódó anyuka is végignézheti otthon maradt férje küzdelmét. A műsorvezető, Bochkor Gábor közvetít a lazító anyuka és a magára maradt apuka között, valamint jelentést is visz anyának az otthoni történésekről.
A műsor végére pedig kiderül, milyen lenne a család élete, ha az apuka lenne „gyesen”.
 


Korhatár: 12 év

2014. november 15. 14:49

Címkék: gáspár laci   apák gyesen   bochkor gábor






SZAVAZZ!

Szerinted melyik sport adja a legjobb edzettséget a Ninja Warrior monumentális akadálypályájának meghódításához?

A
foci
B
rúdtánc
C
sziklamászás
D
ketrecharc
E
gyúrás
F
parkour
G
úszás
H
kajak-kenu
KÖZÖSSÉG
          



MŰSORÚJSÁG