november 24.
Emma

MŰSORAINK VIDEÓK TELJES FILMEK TELJES ADÁSOK MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS TV2 INFÓ KARRIER TV2 AKADÉMIA
AKTÍV
A Bon Bon énekese már évek óta nyugdíjas
Szolnoki Péter elmondta, mivel trombitásként a Tiszthelyettes-képző zenekarában játszott több mint húsz évig, korkedvezményesen már 39 éves korában nyugdíjba vonulhatott.

Pár éve eltörölte a kormány a korkedvezményes nyugdíj intézményét, de aki a rendelkezés előtt nyugdíjba vonult, attól nem vonták vissza a járulékot. Növényi Norbert, Gesztesi Károly és Szolnoki Péter is viszonylag fiatal korától nyugdíjasnak mondhatja magát ezért. Növényi Norbert 35 éves kora óta kap olimpiai bajnoki járulékot, és bár azóta is elteltek évtizedek, most sem érzi magát öregnek, minden nap jár edzőterembe, tavaly pedig egy versenyen még a 20 éves versenyzőket is legyőzte. Gesztesi Károly úgy véli, mivel sok gyereke van, akit fel kell nevelnie, élete végéig dolgozik majd színészként a művészeknek járó nyugdíj mellett. A most 44 éves Szolnoki Péter 39 éves korában vonult nyugdíjba katonazenészként, elmondta, nála például a képzési időt is beleszámolták a szolgálati idejébe, így már 14 éves kora óta ketyegett az nyugdíjig visszaszámoló óra.

Nézd meg az Aktív videóját!

A TV2 szórakoztató bulvármagazinjában a sztárhírek, a bulvárszenzációk, az erotika és különleges emberi történetek mellett aktualitások, valamint a mindennapok bosszantó, megoldásra váró ügyei is terítékre kerülnek. Az Aktív olyan sztorikat mutat be, melyek beszédtémát adnak az embereknek.

Korhatár: 12 év

2014. június 18. 14:47

Címkék: szolnoki péter   aktív riport   gesztesi károly   növényi norbert





KÖZÖSSÉG
          


MŰSORÚJSÁG